Százmilliárdok tűnnek el az építőiparban

Több százmilliárd forint tűnik el az építőiparban a feketekereskedelem miatt: a dolgozókat nem jelentik be, és a magas áfakulcs miatt a számlázás is gyakran elmarad - írta pénteki számában a Napi Gazdaság.

Vidor Győző, a Magyar Építőanyag és Építési Termék Szövetség elnöke szerint a feketemunka régi problémája a szektornak, emellett három különböző eljárás jellemző az építőipari termékekkel való trükközésekre:

  • vannak olyan termékek, amelyek után soha nem adóznak, ilyenek a homok-, a sóder-, a cement- vagy éppen a betonszállítmányok,
  • több importterméket Magyarországon egyszerűen nem is regisztrálnak, így azok láthatatlanok maradnak a statisztikák és az adóbefizetések szempontjából
  • a harmadik eset a klasszikus fiktív utaztatásé: csak papíron utaztatják az adott terméket, majd egy, legfeljebb két hónapig az adott cég nevére számláznak, de mire a külföldi adóhatóság kapcsolna, a vállalat eltűnik.

Vidor Győző a napilapnak azt mondta, a nagyobb, a költségvetésnek is jelentős bevételkiesést jelentő csalások felderítése annyira bonyolult, sok pénzt felemésztő munka, hogy inkább a megelőzésre kellene nagyobb figyelmet fordítani.

 

 

 
 
Medveczki Zoltán
medveczki@vnet.hu
Huszár Attila
attihusz@gmail.com
Fel
 
 
 

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

 
MALOMVÖLGYI TÁBOR
Táborozás
 

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Hun TV
Hun TV