Ötmilliót keresnek nyári vakációjuk alatt az Európai Parlament képviselői

Brüsszel — Nem kell a nyaraláson spórolni brüsszeli képviselőinknek, hiszen milliókat kaszálnak az Európai Parlament (EP) szünetében.

Ujhelyi szerint hiába van zárva az EP , nyáron is sokat kell dolgoznia

A havi bő 8 ezer eurós (2,5 millió forint) alapfizetésük ilyenkor is jár nekik, miközben a parlament közelébe sem kell szagolniuk. Ilyen apanázs mellett nekik nincs is szükségük szabadságmegváltásra, mint számos magyar polgármesternek, akikről a múlt héten írtuk meg, hogy nemritkán milliós összegeket vehettek fel tavaly ősszel ezen a címen.

Az EP utolsó plenáris munkanapja július 9-én volt, legközelebb szeptember 7-én ülnek össze újra. Vagyis két hónapon át tart számukra a nyári vakáció, így összesen bruttó 5 millió forintnyi fizetés jár ez idő alatt. Az őket ilyenkor érő fő „veszteség", hogy az utazási költségtérítést nem kapják, így az első osztályú repülőjegy legfeljebb az egyszeri hazautazásra érvényes ebben az időszakban. Igaz, a Blikk megtudta: akár szabadságon is trükközhetnek a uniós atyák. Lapunknak egy névtelenül nyilatkozó képviselő azt állította: a bátrabb politikusok a vakációra utazást is elszámoltatják a parlamenttel, s utólag benyújtják a számlát. Elviekben igazolni kell, hogy valamilyen EU-val kapcsolatos eseményen vettek részt, de ezt nem feltétlenül ellenőrzi a parlament. A képviselők egyébként gyakran azzal védekeznek, hogy a nyári szünet sem felhőtlen kikapcsolódás számukra, s a szorgalmasabbaknak az utolsó ülésnap után is akad feladatuk.

– Július 16-án voltam utoljára a EP-ben, a külügyi bizottság ülésén, és 26-án jöttem haza. De azóta volt hat fogadóórám, s minden második nap van valamilyen politikai esemény, vakációra egyelőre nem igazán gondolhatok – mondta a Blikknek Ujhelyi István szocialista EP-képviselő. – Az alapfizetésünk jár, de más költségtérítés nem, és természetesen a parlamenti megjelenésért járó 300 eurós (95 ezer Ft) napidíjat sem vesszük fel – tette hozzá.

A busásan fizetett szabadsággal az EP-képviselők nincsenek egyedül, bár a közpénzen üdülő politikusok között ők járnak a legjobban. A közjogi méltóságoknak – így Orbán Viktor miniszterelnöknek, Áder János államfőnek – 40 nap szabadságot biztosít a törvény, ám ennyi időre nekik csak 3 milliós bér dukál, vagyis 40 százalékkal kevesebb,

mint az uniós döntéshozóknak. A hazai képviselőkkel is kesztyűs kézzel bánnak a jogszabályok, hiszen a magyar parlamentben nyáron és télen összesen bő három hónapon át van szünet nyáron, ezalatt pedig nekik 2,6 millió forint jár. Ezzel szemben a 28 nap évi szabadsággal számolva egy átlagdolgozó csak bruttó 364 ezer forintot ér a munkaadónak.

 

 

 
 
Medveczki Zoltán
medveczki@vnet.hu
Huszár Attila
attihusz@gmail.com
Fel
 
 
 

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

 
MALOMVÖLGYI TÁBOR
Táborozás
 

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Hun TV
Hun TV