Fizetett politikai hírdetés  
 

 

 

Lejárt a kilakoltatási moratórium: tízezrek kerülhetnek utcára

A forintosítás és a végelszámolás sokak helyzetét enyhítette, de végső megoldást a hitelesek többségének nem jelentett, ideiglenes kihagyás után újra tízezrek képtelenek fizetni a hiteleiket.

 

 

Fazekas Sándorék 15 millióért tanulják az aktív hallgatást

Sikerrel zárult a Földművelésügyi Minisztérium közbeszerzési pályázata

 

 

Pintér bevallotta: Magyarország nem regisztrált 84 ezer menekültet

Eddig a magyar kormány egyik erős érve a kerítésépítés mellett az volt, hogy csak így tudják megvédeni a schengeni övezet határait és regisztrálni a menekültek

 

 

Az állam az embertelenség szinonimája lett

Ujhelyi István MSZP-s EP-képviselő szerint a magyar kormány helyett az önkéntesek cselekedtek.

 

 

Szijjártó: magyar katonák fognak kurd harcosokat kiképezni

Az iraki Kurdisztánban szolgáló magyar katonai kontingens bekapcsolódik majd a kurd önvédelmi erők tagjainak, a pesmergáknak a kiképzésébe

 

 

Migránsos feladattal mutatják be az új érettségit

Több mintafeladatot már nyilvánosságra hoztak, milyen új érettségire kell készülniük a tanulóknak két év múlva

 

 

Putyin lépett, megtámadja az Iszlám Államot!

Vlagyimir Putyin orosz elnök szerdán arra kérte a törvényhozás felsőházát, hogy járuljon hozzá a hadsereg külföldi bevetéséhez

 

 

Azt hitték, ha túlélik, nincs több baj

Mi a kerítés legfőbb hatása a menekültekre? Érdekes módon a választ a tengeren találtuk meg, a görög és török partok közt.

 

 

Közel-Keleti átjáró

Kevesebb a menekült, legalábbis a fővárosban. A hátrahagyott holmijaik közt turkáló lomizók is odébb álltak a pályaudvar környékéről.

 

 

Rogán szuperhivatala 25 milliárdot költhet

A magyar média legbefolyásosabb szereplője lesz Rogán Antal. A jövendő miniszter felügyeli majd azt a kommunikációs szuperhivatalt

 

 

Kirúgások lesznek a NAV-nál

Túl nagyra nőtt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, ezért létszámleépítésre és átcsoportosításokra készül a kormányzat

 

 

Népszavazni akart, meg rendszert bontani? Egyelőre biztos nem fog menni

Kedden lejárt az Új Magyar Köztársaság Egyesület (ÚMKE) tankötelezettséggel kapcsolatos népszavazási kezdeményezésében az aláírásgyűjtésre rendelkezésre álló idő

 

 

Deutsch elmondta, mi az internet-konzultáció eredménye

Az internetről szóló nemzeti konzultáció (InternetKon) véleménynyilvánítási fázisa csak szerdán zárul, de már megállapíthatóak a legfőbb következtetései

 

 

Jövőre is iszonyat sok közpénzt pumpálnak a közmédiába

Nyolc támogató és öt ellenszavazattal elfogadta az Országgyűlés Költségvetési bizottsága a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH), valamint a közmédia jövő évi költségvetésének előterjesztést.

 

 

Tarlósék el akarják tüntetni Simicskáék hirdetőoszlopait

A fővárosi önkormányzat azt tervezi, hogy októberben egyoldalúan szerződést bont Simicska Lajos reklámcégével

 

 

Uniós petíció indul Magyarország szankcionálásáért

Vonják meg az uniós szavazati jogát Orbániának

 

 

Jöhet a menekültek kötelező szűrővizsgálata

Kötelező egészségügyi szűrővizsgálatot rendelhetne el az országos tisztifőorvos a menedékkérőknek válsághelyzet esetén, ha a parlament elfogadja az erről szóló kormányzati törvényjavaslatot

 

 

Négy éves Natália segítséget kér

Natália most négy éves, de járni és beszélni sem tud. Szondával a hasból kilógó csövön keresztül táplálja édesanyja Mária, aki egyedül neveli kislányát.

 

 

Ezer CÖF-ös segít majd a rendőröknek Hegyeshalomnál?

Emlékeznek még, hogy a CÖF nagy buzgalmában önkéntes kerítésépítőket kezdett toborozni?

 

 

Putyin valójában nem is az Iszlám Államot bombázta?

Putyin tegnap kért és kapott is felhatalmazást az orosz parlamenttől, hogy beavatkozzon Szíriában az Iszlám Állam ellen

 

 

 

 

A német óriás, amely tarkón baszta Orbániát

Az már most látszik, hogy az VW-botrány jóval nagyobbra nőtt, mint azt bárki hitte volna

 

 

260 milliót költöttek eddig menekültbuszoztatásra

A menekültek szállítására 2015. január 1-je és 2015. augusztus 31-e között a rendőrség területi szervei összesen 23 partnerrel kötöttek szerződést

 

 

Putyin már bombázza is Szíriát

Vlagyimir Putyin igazán nem vesztegeti az idejét, amint az orosz parlament ma megszavazta a beavatkozást az Iszlám Állam ellen Szíriában, már el is kezdte a légierő bevetését

 

 

Orbán: "Magyarországnak nincs szüksége migránsokra, akiknek a legtöbbje muszlim"

A migrációs válság Európa stabilitását veszélyezteti – figyelmeztetett Orbán Viktor miniszterelnök

 

 

Így tömnének ki 136 milliárdnyi közpénzzel egy baráti bankot

Egy tavalyi törvénymódosítás adta lehetőséggel élve az FHB Bank most bejelentette, hogy belép a takarékszövetkezeti integrációba

 

 

Egyre lejjebb csúszik Orbánia

Három helyet rontott Magyarország a Világgazdasági Fórum versenyképességi rangsorában, így a 63. helyre került

 

 

Még remegnek a hidegzuhany után a roma önkormányzatban

Az Országos Roma Önkormányzatot (ORÖ) továbbra is stratégiai partnerének tekinti a kormány – jelentette ki a szervezet elnöke kedden Budapesten.

 

 

Tarsolyék mégis előzetesben töltik a karácsonyt

Mégis előzetes letartóztatásban marad a Quaestor-ügy három gyanúsítottja

 

 

Csónakokkal jöhetnek a migránsok Horvátországból

Amennyiben lezárjuk a magyar–horvát határt, a horvátok Szlovénia felé terelhetik a menekülteket.

 

 

Szijjártó: Mindenki szír a határon

A szíriai konfliktus megoldása nélkül az európai migrációs válság nem megoldható

 

 

Két újabb államtitkár távozik az Orbán-kormányból

Czomba Sándor és Glattfelder Béla helyére is új államtitkár kerül, Tállai András pedig az adóügyeket felügyeli majd a tárcán belül létrejövő önálló államtitkárság vezetőjeként

 

 

Átvállalja a kormány a közmédia 47,2 milliárd forintnyi hitelét

A független – egyébként az Együtt színeiben politizáló – Szabó Szabolcs arra kérdezett rá ma a Parlamentben: mi indokolja a 70 milliárd forintos állami támogatásból működő "állami média" 47,2 milliárd forintnyi hitelének állam általi átvételét?

 

 

KORÁBBI HÍREK:

Magyarország mégse fogadott be ezer kopt családot?

Orbán lassú tűzön fogja megsütni Lázárt

Ki a menekültválság igazi győztese?.

Bármikor zárhatják a kaput Gyékényesnél

Dízelbotrány: a magyar kormány is áttekinti a helyzetet

Lagzi Lajcsit megviseli a bezártság, és a feleségéért való aggodalom

15 milliárdból kap új stadiont a Videoton

Ilyen a szíriai háború kegyetlen valósága: repeszdarabbal a homlokában született egy kisbaba

Még közel félmilliárdot költünk a Várkert Bazárra

Letenyén szerdára lesz kész a konténeres tranzitzóna

Medveczki Zoltán
medveczki@vnet.hu
Huszár Attila
attihusz@gmail.com
Fel

 

 

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

       

Arhívum

Március
       
Április
         
Május
       
Június
         
Július
       
Augusztus
       
Szzeptember
         
Október
       
 
MALOMVÖLGYI TÁBOR
Táborozás
 

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Hun TV
Hun TV