Fizetett politikai hírdetés  
 

 

 

Talicskán, zseblámpával a szájában tolta anyósát a mentőig egy csanyteleki férfi

Akkora volt a sár, hogy a mentőautó nem tudott eljutni a beteghez

 

 

Üzenem a lakájmédia faszagyerekeinek: ez nem újságírás, ez egy nagy rakás szar

A 888 triviálisan lábszagú, és teljesen indokolatlan felsőbbrendűsége által vezérelve egyáltalán nem érzi kínosnak, hogy ilyetén hazug szélhámosok gyakorolják a hatalmat, és töltenek be kormány közeli pozíciókat Magyarországon.

 

 

Csúnya gonoszság áll lesben a magyarok ellen...

Mármint a Fidesz szerint. Úgy hívják, hogy Gyurcsány Ferenc:

 

 

A forradalom feltámasztása

Ma már tudjuk, hogy az 1956-os forradalom aktív résztvevőinek nagy része nem készült felkelésre, inkább csak belesodródott az eseményekbe

 

 

A CÖF nemzetközi autós birkamenettel fenyegeti Junckert

Ha eddig nyugodtan aludt Jean-Claude Juncker, most már biztosan nem fog: a CÖF olyan kemény hangvételű levelet írt neki, hogy csak na.

 

 

Kemény kritika: „Sokkoló a bénázás”

Soha olyan kiszolgáltatott helyzetben nem volt még Budapest közösségi közlekedése, mint most

 

 

40 település jelentkezett, de csak 5 építhet börtönt

A tervek szerint a következő években Kunmadarason ezerfős, Ózdon, Kemecsén, Csengeren és Komlón pedig 500-500 fő elhelyezésére szolgáló börtön épülhet

 

 

Az országnak harmada éhen gebed...

A magyar lakosság 31,1 százalékát fenyegeti a szegénység az Eurostat adatai szerint. A magyarok 23,9 százalékánál rosszak a megélhetés körülményei.

 

 

Ez lesz az igazi földmutyi

Még az AB döntését is kijátssza az állami termőföldek eladásánál az Orbán-kormány.

 

 

Orbán király vára

Mert úgy gondolja ez már jár neki. És Orbán Viktor szerint ez az egyetlen méltó hely az országban ahonnan egy uralkodó letekinthet a népére

 

 

Orbán túlkirálykodja magát a milliárdokkal

A kormány akar adni még 25 milliárdot a "Modern városok" nevű programjára, csak ehhez módosítani kell a költségvetést.

 

 

Egyetlen intézkedésével ezreket gyógyított meg az Tolvaj-kormány

A leszázalékoltak tömegeinek szinte automatikus egészségügyi felminősítése egyetlen célt szolgál: spórolni az elesetteken

 

 

Egymást lövik az Iszlám Állam erői

Ketté szakadhat az Iszlám Állam. Egymást lövik az iszlamisták a mazruri olajmezőknél.

 

 

Orbán stadiont építhet Putyinnak

Az orosz nagykövetség úgy tudja: a 2018-as oroszországi labdarúgó-világbajnokság két stadionját is magyar kivitelezők építik.

 

 

Már szlovák rendőrök is védik a magyar határt

A szlovák rendőrök jelenléte Magyarországon az összefogás mintapéldája – mondta a belügyminiszter kedden a Készenléti Rendőrségen. 

 

 

Bakondi: Nyugalom van a határon

Magyarország Szlovéniával, Horvátországgal és Szerbiával közös határszakaszain teljes nyugalom van - mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1-en.

 

 

Milliárdos kampány, tízmilliárdos kerítés, 8 százalék a Fidesznek

A horvát–magyar zöldhatár október 16-i lezárásával a magyarországi menekültválság újabb fejezete ért véget.

 

 

Brüsszelbe mennek tüntetni a magyar méhészek

Magyar méhészek kezdeményezésére nemzetközi tüntetést tartanak a méhészek október 30-án Brüsszelben

 

 

290 millió forintot költött a Parlament az Országgyűlési Őrség jutalmazására

Két és fél év alatt mintegy 290 millió forinttal jutalmazták a 370 fős Országgyűlési Őrség tagjainak munkáját

 

 

 

 

Ünnepi fideszes közlemény: Brüsszel, húha anyád..!

Na jó, nem szó szerint, persze. Annyira azért nem tahók... De a lényeget illetően ez a maffiapárt üzenete.

 

 

Kocsis Mátén kitört a szociális érzékenység

A nem éppen szegénybarát politikájáról ismert VIII. kerületi polgármester a tél végéig leállította a kilakoltatásokat a kerületben

 

 

 

 

A fociba és a stadionépítésekbe ölt milliárdok átláthatatlanságát firtatták

A Transparency International szerint a látványsportágak átláthatatlanul jutottak négy év alatt 200 milliárd forint támogatáshoz.

 

 

Közpénzből vehette Vajna a TV2-t

Lehet, sosem derül ki, honnan szedhette Andy Vajna a TV2-ért kifizetendő 20 milliárd forintot

 

 

Atomenergetikai megállapodást kötött Orbánia Szaúd-Arábiával

Magyarország és a Szaúd-Arábiai Királyság az atomenergia békés célú felhasználásáról kötött együttműködési megállapodást hétfőn írta alá Rijádban

 

 

Kósa Lajos korlátozná a Facebook-használatot

A Honvédelmi Bizottság fideszes elnöke ezt azután jelentette be, hogy a DK tegnap elhatárolódott attól a nyíregyházi Facebook-csoporttól, amely Orbán felakasztásáról írt.

 

 

Polt Péter szerint javult a korrupciós ügyek felderítése

Összegzése szerint az ügyészség tevékenységét a törvényesség, a hatékonyság és a stabilitás jellemezte

 

 

Orbán: az európaiak támogatják a kormány intézkedéseit

Egyrészről ami itt történik, az szétverheti Európát, és mi meg akarjuk védeni Európát

 

 

Migránsok Svédországban: "Nekünk ne enni adjanak. Pénzt adjanak!"

Migránsok arról beszélnek, hogy ők nem azért jötek ide, hogy ilyen elhagyott helyen unatkozzanak. Az meg teljesen felháborító, hogy a szállás, a ruházat és az étel mellé semmi pénzt nem kapnak.

 

 

Nem kell kivégezni Orbán Viktort

Elég ha csak politikai hullát csinál belőle a józan eszét használó választó. Utána visszaveszi tőle azt az irdatlan mennyiségű közpénzt amit a saját lábon állás során félrerakott magának

 

 

Háromszázmillió évvel előbb alakult ki az élet a Földön

A héten napvilágot látott kutatások szerint a kristályokba zárt grafitnyomok szolgálnak bizonyítékul arra, hogy az élet több száz millió évvel korábban alakult ki a Földön, mint ahogy azt eddig gondolták.

 

 

A vasárnapi boltzár után ismét nagyot gurított a KDNP

Remek érzékkel nyúlnak a balfasz álkeresztények az emberek valódi igényei után: a vasárnapi boltzár után a családi csődvédelemmel is befuccsoltak.

 

 

Kósa Lajos elárulta, mi a legnagyobb politikai korrupciós botrány a rendszerváltás óta

legnagyobb politikai korrupciós botrányának tartja a Fidesz frakcióvezetője a kémkedéssel gyanúsított Kovács Béla jobbikos európai parlamenti (EP) képviselő ügyét

 

 

Dohánygyárak: a feketézők húznak hasznot az egységes cigisdobozokból

A Dohányipari Befektetők Magyarországi Szövetsége szerint a dohánytermékek egységes csomagolása drasztikus beavatkozás lenne a magyarországi piaci viszonyokba

 

 

Inkább törvényt sértenek, mint hogy bölcsődét nyissanak

Magyarországon a háromévesnél fiatalabb gyermekek mindössze 16,8 százaléka járt tavaly valamilyen napközbeni ellátást biztosító intézménybe

 

 

KORÁBBI HÍREK:

Propagandisták dáridója

1370 kilométer NATO-drót kellett a kerítéshez

Még 955 milliárdot költene a kormány energiacégekre

Humanitárius katasztrófa jöhet, ha nincs megállapodás

Máris újrapróbálnak népszavazást kezdeményezni a vasárnapi boltzárról

Mégis megússzák a sarcot a kiskermultik?

Orbán "döntő jelentőségű" dolgot kért az ukrajnai magyaroktól

Orbán: A gazdáknak kell adni a földet

Megérte magánnyugdíjpénztárban maradni

Ha fideszesek kapják, az 5 milliós bér sem pofátlan

Medveczki Zoltán
medveczki@vnet.hu
Huszár Attila
attihusz@gmail.com
Fel

 

 

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

         

Arhívum

Március
       
Április
         
Május
       
Június
         
Július
       
Augusztus
       
Szzeptember
         
Október
       
 
MALOMVÖLGYI TÁBOR
Táborozás
 

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Hun TV
Hun TV