Fizetett politikai hírdetés  
 

 

 

40 település jelentkezett, de csak 5 építhet börtönt

A tervek szerint a következő években Kunmadarason ezerfős, Ózdon, Kemecsén, Csengeren és Komlón pedig 500-500 fő elhelyezésére szolgáló börtön épülhet

 

 

Az országnak harmada éhen gebed...

A magyar lakosság 31,1 százalékát fenyegeti a szegénység az Eurostat adatai szerint. A magyarok 23,9 százalékánál rosszak a megélhetés körülményei.

 

 

Ez lesz az igazi földmutyi

Még az AB döntését is kijátssza az állami termőföldek eladásánál az Orbán-kormány.

 

 

Orbán király vára

Mert úgy gondolja ez már jár neki. És Orbán Viktor szerint ez az egyetlen méltó hely az országban ahonnan egy uralkodó letekinthet a népére

 

 

Orbán túlkirálykodja magát a milliárdokkal

A kormány akar adni még 25 milliárdot a "Modern városok" nevű programjára, csak ehhez módosítani kell a költségvetést.

 

 

Egyetlen intézkedésével ezreket gyógyított meg az Tolvaj-kormány

A leszázalékoltak tömegeinek szinte automatikus egészségügyi felminősítése egyetlen célt szolgál: spórolni az elesetteken

 

 

Egymást lövik az Iszlám Állam erői

Ketté szakadhat az Iszlám Állam. Egymást lövik az iszlamisták a mazruri olajmezőknél.

 

 

Orbán stadiont építhet Putyinnak

Az orosz nagykövetség úgy tudja: a 2018-as oroszországi labdarúgó-világbajnokság két stadionját is magyar kivitelezők építik.

 

 

Már szlovák rendőrök is védik a magyar határt

A szlovák rendőrök jelenléte Magyarországon az összefogás mintapéldája – mondta a belügyminiszter kedden a Készenléti Rendőrségen. 

 

 

Bakondi: Nyugalom van a határon

Magyarország Szlovéniával, Horvátországgal és Szerbiával közös határszakaszain teljes nyugalom van - mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1-en.

 

 

Milliárdos kampány, tízmilliárdos kerítés, 8 százalék a Fidesznek

A horvát–magyar zöldhatár október 16-i lezárásával a magyarországi menekültválság újabb fejezete ért véget.

 

 

Brüsszelbe mennek tüntetni a magyar méhészek

Magyar méhészek kezdeményezésére nemzetközi tüntetést tartanak a méhészek október 30-án Brüsszelben

 

 

290 millió forintot költött a Parlament az Országgyűlési Őrség jutalmazására

Két és fél év alatt mintegy 290 millió forinttal jutalmazták a 370 fős Országgyűlési Őrség tagjainak munkáját

 

 

Propagandisták dáridója

Igazán nem világos, mire kell egy újabb propagandacsapat.

 

 

Még 955 milliárdot költene a kormány energiacégekre

Újabb hatalmas vásárlások előtt állunk, a kormány hitelt venne fel, hogy még több energiacéget vehessen.

 

 

Máris újrapróbálnak népszavazást kezdeményezni a vasárnapi boltzárról

A Kúria keddi döntését követően már két, a vasárnapi boltzárral kapcsolatos kérdést is benyújtottak magánszemélyek.

 

 

Orbán "döntő jelentőségű" dolgot kért az ukrajnai magyaroktól

Orbán arra kérte kedden az Ukrajnában élő magyarokat, hogy feltétlenül vegyenek részt a hétvégi ukrajnai önkormányzati választásokon

 

 

Megérte magánnyugdíjpénztárban maradni

Átlagosan 4-5 százalék körüli reálhozamot értek el a magánnyugdíjpénztárak

 

 

Ha fideszesek kapják, az 5 milliós bér sem pofátlan

Az állami cégvezetők bérének emeléséről, a közmunkásként visszafoglalkoztatott emberekről is szó volt az interpellációk során, az Országgyűlés hétfői ülésén.

 

 

 

 

Atomenergetikai megállapodást kötött Orbánia Szaúd-Arábiával

Magyarország és a Szaúd-Arábiai Királyság az atomenergia békés célú felhasználásáról kötött együttműködési megállapodást hétfőn írta alá Rijádban

 

 

Kósa Lajos korlátozná a Facebook-használatot

A Honvédelmi Bizottság fideszes elnöke ezt azután jelentette be, hogy a DK tegnap elhatárolódott attól a nyíregyházi Facebook-csoporttól, amely Orbán felakasztásáról írt.

 

 

 

 

Polt Péter szerint javult a korrupciós ügyek felderítése

Összegzése szerint az ügyészség tevékenységét a törvényesség, a hatékonyság és a stabilitás jellemezte

 

 

Orbán: az európaiak támogatják a kormány intézkedéseit

Egyrészről ami itt történik, az szétverheti Európát, és mi meg akarjuk védeni Európát

 

 

Migránsok Svédországban: "Nekünk ne enni adjanak. Pénzt adjanak!"

Migránsok arról beszélnek, hogy ők nem azért jötek ide, hogy ilyen elhagyott helyen unatkozzanak. Az meg teljesen felháborító, hogy a szállás, a ruházat és az étel mellé semmi pénzt nem kapnak.

 

 

Nem kell kivégezni Orbán Viktort

Elég ha csak politikai hullát csinál belőle a józan eszét használó választó. Utána visszaveszi tőle azt az irdatlan mennyiségű közpénzt amit a saját lábon állás során félrerakott magának

 

 

Háromszázmillió évvel előbb alakult ki az élet a Földön

A héten napvilágot látott kutatások szerint a kristályokba zárt grafitnyomok szolgálnak bizonyítékul arra, hogy az élet több száz millió évvel korábban alakult ki a Földön, mint ahogy azt eddig gondolták.

 

 

A vasárnapi boltzár után ismét nagyot gurított a KDNP

Remek érzékkel nyúlnak a balfasz álkeresztények az emberek valódi igényei után: a vasárnapi boltzár után a családi csődvédelemmel is befuccsoltak.

 

 

Kósa Lajos elárulta, mi a legnagyobb politikai korrupciós botrány a rendszerváltás óta

legnagyobb politikai korrupciós botrányának tartja a Fidesz frakcióvezetője a kémkedéssel gyanúsított Kovács Béla jobbikos európai parlamenti (EP) képviselő ügyét

 

 

Dohánygyárak: a feketézők húznak hasznot az egységes cigisdobozokból

A Dohányipari Befektetők Magyarországi Szövetsége szerint a dohánytermékek egységes csomagolása drasztikus beavatkozás lenne a magyarországi piaci viszonyokba

 

 

Inkább törvényt sértenek, mint hogy bölcsődét nyissanak

Magyarországon a háromévesnél fiatalabb gyermekek mindössze 16,8 százaléka járt tavaly valamilyen napközbeni ellátást biztosító intézménybe

 

 

1370 kilométer NATO-drót kellett a kerítéshez

A Belügyminisztérium 10 milliárd forintot tervezett be a magyar–szerb és a magyar–horvát határkerítés megépítésére. A legnagyobb költséget a NATO-drót beszerzése jelentette.

 

 

Humanitárius katasztrófa jöhet, ha nincs megállapodás

Amikor nem csupán Magyarország zárja le határait,

 

 

Mégis megússzák a sarcot a kiskermultik?

A kormány az Európai Bíróságon azt próbálja elérni, hogy beszedhesse az Európai Bizottság által korábban felfüggesztett, külföldi cégekkel szemben diszkriminatív élelmiszer-felügyeleti díjat

 

 

Orbán: A gazdáknak kell adni a földet

A földet azokra kell bízni, akik értenek hozzá, ezért a termőföldet a gazdának kell adni

 

 

Jön az egységes cigisdoboz

A TV2 kapja a legnagyobb falatot a kormány új migrációs reklámjából

A cégeknek fáj majd az egyszerűbb adózás

Négy éves Natália segítséget kér

Olcsó a tej, pusztuljanak a tehenek!

Orbánia jobban teljesít szegénységből és elhallgatásból

Ha kormány lennénk, ezért mi is magyarázkodnánk

A háztartások 37 százaléka szegénységben él Magyarországon

Nyugatról leselkedik az új népvándorlás

Medveczki Zoltán
medveczki@vnet.hu
Huszár Attila
attihusz@gmail.com
Fel

 

 

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

         

Arhívum

Március
       
Április
         
Május
       
Június
         
Július
       
Augusztus
       
Szzeptember
         
Október
       
 
MALOMVÖLGYI TÁBOR
Táborozás
 

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Hun TV
Hun TV