Fizetett politikai hírdetés  
 

 

 

Az MSZP vagy a Fidesz lopta szét a magyar földet?

A fideszesek elszámoltatást ígértek, de semmi sem lett belőle.

 

 

Még mindig bevásárlókocsiban tolják a gyerekeket a szegedi klinikán

Februárban nagy vihart kavart, amikor kiderült, hogy 20 éve fém bevásárlókocsikban tologatják a betegeket a szegedi gyermekklinikán.

 

 

Bár lett volna cápa Soros György anyjának a magzatvizében!

Soros György évente egymillió migránst szeretne Európába betelepíteni.

 

 

Orbán visszavonta, mégis lesz netadó csak kerülő úton

Orbán a Kossuth Rádióban tartott beszédében azt mondta visszavonja a netadót! Csakhogy mást is mondott.

 

 

Orbán a nemzeti konzultációt magasztalta

Mindenki gyors és mély változást szeretne, amely javítja az emberek életminőségét

 

 

A mai gyerekek 100 évig dolgozhatnak

Rohit Talwar jövőkutató szerint a mai gyerekek akár 100 éves korukig is dolgozhatnak, és 40 különböző helyen is dolgozhatnak életükben.

 

 

Valósággá válhat a Holnapután sztorija

Emlékeznek még a Holnapután című katasztrófafilmre? A Science World Reporton megjelent egy cikk egy új klímakutatásról, amely szerint a hollywoodi produkcióban felvázolt jövőkép talán nem is áll olyan távol attól, ami ránk várhat.

 

 

Kiderülhetnek a trafikmutyi titkai

Bár már rég nem tűnik olyan nagy titoknak, hogy mi alapján kaphatott valaki trafikot a nagy államosítás után, de némi plusz bizonyítékot hozhat egy mostani döntés.

 

 

Orbántól nem veszik el kisbuszát

Valószínűleg nem kell megválnia ideiglenesen sem Orbán Viktornak az általa használt Multivan kisbuszaitól a Volkswagen dízelbotránya miatt.

 

 

Genfben magyarázkodhatunk Paks2 titkosítása miatt

Az Energiaklub és a Greenpeace az Aarhusi Egyezmény Jogkövetési Bizottságához fordult, mivel szerintük a kormány a közérdekű információk döntő részét eltitkolta a nyilvánosság elől Paks 2 kapcsán.

 

 

Cigányok, és egész nap a földeken kapálnak

Hejőkeresztúr alig másfél óra Budapesttől. Az M3-on pillanatok alatt ott van az ember, a település minden pontjáról rálátni az útra.

 

 

Pocsékok a szén-monoxid-érzékelők

Szén-monoxid-érzékelőket vizsgálta Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság, és arra jutottak, hogy nagyjából a vizsgált típusok háromnegyede nem felelt meg a biztonsági követelményeknek.

 

 

Napi több ezer migránst enged át Magyarország

Jelezték: Orbán befejezhetné a napi szintű hazudozást

 

 

Elfelejtettük beperelni a munkaadókat

Nem is olyan rég, 2010-ben még több mint 26 ezren fordultak munkaügyi bírósághoz, tavaly

 

 

Szijjártó: Németország Magyarország első számú politikai, gazdasági és stratégiai partnere

A német beruházások alapvetően meghatározzák a magyar nemzetgazdaság teljesítményét

 

 

Bencsik András már árulózza is Göncz Árpádot

Az éppen összeurópai békemenetet szervezni vágyó Bencsik András nem sokat várt Göncz Árpád október 6-ai halála után, másnap már Facebook-posztban árulózta le

 

 

Hasnyálmirigyrákkal, gyermeket nevelve

Ő itt Riki, és az édesanyja akinek hasnyálmirigyrákja van tüdőáttéttel.

Kép illusztráció

 

 

Gyagyás be se ment a saját leendő minisztériumáról tartott vitára

A parlament hétfőn megvitatta és elfogadta azon törvénymódosításokat, mely a GyagyásTódira szabott új minisztérium felállításához szükségesek

 

 

Kósa Lajos 1 milliót kapott, mert nem vett ki szabadságot

Igazán jövedelmező politikusnak lenni, főleg, ha az ember papíron nem vesz ki szabadságot.

 

 

Felpörög a propaganda: így lepik el Habonyék a képernyőt 2018-ra

Hetente új és újabb fiatalosnak mondott médiatermék jelenik meg a magyar piacon.

 

 

 

 

Négy éves Natália segítséget kér

Natália most négy éves, de járni és beszélni sem tud. Szondával a hasból kilógó csövön keresztül táplálja édesanyja Mária, aki egyedül neveli kislányát.

 

 

Paradicsom vagy pusztulás

Jacques Fresco Venus Project filmje magyar hanggal

 

 

23 nap egy konténerben, aztán irány a kukoricás

A migránsokat eleve fogva sem tarthatnák a tranzitzónákban. Ami ennél is kínosabb, hogy a kitoloncoltakat nem fogadó Szerbiába a szerb hatóságok együttműködése nélkül engedik vissza a Magyarországon elutasítottakat.

 

 

Orbán folytatja a külföldi rajongók toborzását

Mióta a Fidesz úgy gondolja, hogy Orbán Viktor a menekülttémának hála Európa egyik befolyásos vezetőjévé vált, igyekszik fent tartani a miniszterelnök iránti nemzetközi érdeklődést

 

 

Százezer forint egy méter bicikliút

1,1 milliárd forintból tervezünk megépíteni nagyjából 11 kilométer bicikliutat Fejér megyében

 

 

Így tapsolt el a kormány 3000 milliárd forintot

Csütörtökön a parlamentben hivatalosan is számot ad a kormány arról, hogy a magánnyugdíjpénztáraktól még 2010 végén elvett majdnem 3000 milliárd forinttal hogyan gazdálkodott

 

 

Az Együtt feljelentést tesz a Gyagyás Tódi-féle időutazás ügyében

Az Együtt okirathamisítás alapos gyanúja miatt bűntetőfeljelentést tesz a letelepedési kötvények körül felmerült újabb botrányos ügyben.

 

 

Orbán hálából 120 milliárdot adott egyik kedvenc városának

Több mint 120 milliárd forintos fejlesztési megállapodást írt alá Orbán Viktor

 

 

Hétezer menekült jött a horvát határon át

Egy nap alatt a horvát határon több mint hétezer, a szerb határon húsz illegális határátlépő érkezett a rendőrség pénteki napról összeállított statisztikája szerint.

 

 

Ezért volt sötét a röszkei menekültsátorban

Reagált a Csongrád megyei Rendőr-főkapitányság korábbi cikkünkre, amelyben a röszkei menekülttáborban dolgozók leveleiből állítottunk össze egy cikket VIP-migránsok a röszkei 2-es hangárban címmel.

 

 

Schmitt Pál nem maradt munka nélkül

Schmitt Pált választotta meg csütörtökön elnökének az a magas szintű szakértői csoport

 

 

Jövőre nullára is zuhanhat a magyar gazdaság növekedése

Zsiday Viktor gazdasági szakértő szerint a magyar növekedést alapvetően az EU-pénzek tartják fenn

 

 

KORÁBBI HÍREK:

Oroszország véletlenül lerakétázta Iránt

Teljesen bedarálta a bankokat az MNB

Furcsa helyekre, eléggé titkolva osztják a lottómilliárdokat

Megérkezett az orosz utánpótlás a Szíriai Fegyveres Erőkhöz

Szijjártó: elfogadhatatlan, hogy a horvát kormányfő Magyarországon köszörüli a nyelvét

Nincs gyereke, nem kap nyugdíjat!

Szétlopták az állami erdészeteket

Orbánia a szovjet típusú urambátyám-rendszer felé halad

Bekeményít az EU migránsügyben

Gyerekek katonai kiképzéséről készült videókat is találtak a migránsok telefonjain

Medveczki Zoltán
medveczki@vnet.hu
Huszár Attila
attihusz@gmail.com
Fel

 

 

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

         

Arhívum

Március
       
Április
         
Május
       
Június
         
Július
       
Augusztus
       
Szzeptember
         
Október
       
 
MALOMVÖLGYI TÁBOR
Táborozás
 

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Hun TV
Hun TV