Fizetett politikai hírdetés  
 

 

 

Ellenőrzéssel büntetik a panaszkodó iskolákat?

Rétvári Bence, az Emmi parlamenti államtitkára a közétkeztetés reformjáról azt mondta: mivel az intézmények többségében nem volt panasz, azok kisebb hányadában viszont nagyon hangos kifogások fogalmazódtak meg, ezért utóbbiaknál a kormányhivatal, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) vizsgálja azokat.

 

 

Orosz pilóta: lehet, hogy megsértette a gép a török légteret, de nem szándékosan

Kedden a török légierő lelőtt egy orosz harci gépet, amely Ankara szerint megsértette az ország légterét a szíriai határnál.

 

 

105 milliót költött a magyar kormány határon túli orvosi lakásokra

Magyar állami támogatással felépített orvosi lakásokat adtak át szerdán Sepsiszentgyörgyön a Fogolyán Kristóf megyei kórház szomszédságában.

 

 

Ki akar itt letelepedni?

A menekültek Európába áramlása nem áll le, talán még csak nem is mérséklődik ebben az évtizedben

 

 

A fideszes polgármester közmunkásokkal gyűjtetett aláírást pártjának

A Somogy megyei Jákó első embere, Kovács János arra kért két közmunkást, hogy gyűjtse pártjának az aláírást a menekültkvóta ellen.

 

 

Elkezdtek törleszteni a romák

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter közben tegnap Farkas Flóriánnak üzent: közölte, óriásit vét, aki kisebbségi vezetőként eljátssza a bizalmat, és „pitiáner ügyek” oltárán feláldozza a roma integráció ügyét.

 

 

Gyagyás: 12 másodpercenként érkeznek migránsok az unió területére

A brüsszeli bevándorláspolitika a párizsi események fényében sem változott

 

 

Fegyverekkel, bombákkal rendelkező csoportot fogott el a TEK

Sorozatlövő fegyverekkel és robbanóanyagokkal rendelkező csoport tagjait fogta el a Terrorelhárítási Központ

 

 

Videón, ahogy bombatalálat ér egy orosz tévéstábot

Videóra vette a Russia Today orosz állami televízió kedd reggel, hogy a szír-török határon mozogva az autójuk közelében felrobban egy rakéta

 

 

Lelőttek a törökök egy orosz vadászgépet

A NATO közleménye szerint a szövetség közelről figyeli, hogy mi történt az orosz géppel és kapcsolatban áll a török hatóságokkal.

 

 

170 millióért is vinnék azt az ingatlant, amit az V. kerület 78 millióért adna egy havernak

Az ingatlannal egyetlen gond van csupán: az V. kerületi önkormányzat 78 millió forintért akarja eladni egy ismerős ügyvédnek

 

 

A kormány tegye vissza a nyugdíjalapból kivett pénzt

A Demokratikus Koalíció azt követeli a kormánytól, hogy módosítsa a költségvetést, és tegye vissza a nyugdíj-biztosítási alapba az abból 2013-ban és 2014-ben elvett mintegy 337 milliárd forintot

 

 

Éhező gyerekek az Ormánságban: nincs mit enni otthon

Többször előfordult, hogy nem volt mit enni otthon

 

 

Emelkedő bérplafon, pofátlan fizetések: élen az MKB és a BB

A tolvajkormány szeptemberben szépen csöndben eltörölte az állami vezetők 2 milliós bérplafonját

 

 

A Fidesz országjárásba kezd a menekültek miatt

A Tolvajkormány politikusai karácsonyig száz helyszínen tartanak lakossági fórumokat a narancsködösöknek.

 

 

Függőséget okoz a közmunka

Az ombudsman szerint a közfoglalkoztatásban több akut, rendszerszintű működési zavar és rugalmatlanság érzékelhető

 

 

Orbán: A terroristák mind bevándorlók

Senki nem ismeri el, de az igazság az, hogy gyakorlatilag minden terrorista migráns.

 

 

Hátborzongató ok miatt átláthatatlan a magyar pártfinanszírozás

Bár történt némi előrelépés a korrupció üldözése terén, a pártfinanszírozás Magyarországon továbbra is átláthatatlan

 

 

Marad a legmagasabb terrorfenyegetettségi szint Brüsszelben

Egyelőre marad a legmagasabb terrorfenyegetettségi szint Brüsszel térségében

 

 

 

 

Miután a fél ország harsányan röhög a TEK-en, várható volt, hogy a Fidesz megvédi

A Terrorelhárítási Központ (TEK) tette a dolgát, megakadályozott egy bűncselekményt, a kérdés pedig nem az, hogy ki profi vagy ki amatőr

 

 

Lebukott a TEK – "Kezd megdőlni a hősies, nemzetmentő akció teóriája"

A TEK azt sugallta, hogy mindez összefüggésben lehet a párizsi merényletekkel, de legalább is a menekültekkel

 

 

 

 

Nem akadt versenytársa Mészáros Lőrincéknek

A nettó 6,2 milliárd forintos vállalási ár 1,6 milliárddal magasabb a szerződés előzetesen becsült értékénél.

 

 

A Fidesz kiszámíthatatlansága riasztja a pénztőkét, ezért veszik át Orbánék a tőzsdét

A Reuters szerint a tőzsde átvétele újabb lépés Orbán Viktor részéről, hogy állami ellenőrzéssel támassza meg a gazdaságot.

 

 

   
     
   

 

 

Felszámolná a gyermekszegénységet az Európai Unió

A gyermekszegénység és a társadalmi kirekesztés ellen fogadott el állásfoglalást az Európai Parlament

 

 

Így teszik tönkre az állami oktatást – egy munkaügyis beszámolója

Akinek nincs gyermeke vagy pedagógus rokona, talán nem is sejti, hogy a kormány pár év alatt mennyire durván széttrollkodta a magyar oktatási rendszert.

 

 

Éhbérért dolgoztatnak minket, tele a hócipőnk

Valami nem stimmel a magyar bérekkel, sokkal elégedetlenebbek vagyunk az európai átlagnál.

 

 

Áder: a klímaváltozás politikai-társadalmi konfliktusokat okoz

A klímaváltozásnak gazdasági és társadalmi hatása egyaránt van – hangsúlyozta Áder

 

 

3 köbméter szart borítottak a kaposvári kormányhivatal elé

A rendőrök megpróbálták megakadályozni az akciót, de a ganéval érkező Sallai R. Benedek képviselő sikeresen leborította a rakományt, majd sajtótájékoztatót is tartott.

 

 

6 másodpercig tartott az első földárverés Mészáros Lőrinc körzetében

Dübörög a földmutyi, gond nélkül veszik meg az állami földeket az oligarchák. Nem volt kihívója sem a Mészáros Lőrinc-féle Búzakalász 66 Kft-nek, sem a másik nagy felcsúti klán, a Flier-família egyik tagjának sem

 

 

Misén küldi a fideszes aláírásgyűjtésre a híveket a győri plébános

Elég határozott üzenetet kaptak a vasárnapi misén a győri Szent Imre-templomban a hívek

 

 

Szögelik Paks II. koporsóját: újabb vizsgálatot indított az EU

Az Európai Bizottság részletes vizsgálatot indít a Magyarország által a Paks II. atomerőműnek nyújtott beruházási támogatás ügyében

 

 

Nyolcezer család éhezni fog karácsonykor is

Orbán Viktornak a gyermekszegénységről tett kijelentésének köze sincs a valósághoz

 

 

Strasbourgban nyomja fel Kövért az LMP

Az LMP a strasbourgi emberi jogi bírósághoz fordul, amiért Kövér László házelnök megvonta a szót Szél Bernadettől

 

 

Az is baj, ha analfabéta a cigány, meg az is, ha tanult

A valóságot csak véletlenül lehet megismerni. Véletlenül is csak egy részét. Az emberek védik a magánszférájukat.

 

 

A város, ahol a templomban is rendőrbe ütközünk

Nálunk van a legtöbb szegény gyerek az egész EU-ban

Áll a bál az Országos Cigány Önkormányzatnál

Sokan hitelből veszik a karácsonyi ajándékot

Már megint nő a kórházak adóssága

Végre kiderült Szijjártó kidobott öltönyének titka!

Valaki még hatalmasat bukhat a polgármester rejtélyes kenőpénze miatt

Egy tanyán működött a felszámolt nagykőrösi droglabor

Orbán tényleg a felcsúti kisvasút hosszabbításán töri a fejét

Medveczki Zoltán
medveczki@vnet.hu
Huszár Attila
attihusz@gmail.com
Fel

 

 

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

         

Arhívum

Március
       
Április
         
Május
       
Június
         
Július
       
Augusztus
       
Szzeptember
         
Október
       
November
         
 
MALOMVÖLGYI TÁBOR
Táborozás
 

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Hun TV
Hun TV