Negyvenezren már bontanák Orbán rendszerét

Bele kell húzniuk a nyári szabadságolások után a rendszerbontó civileknek, ha azt akarják, hogy négy kérdésükben kiírja az országos népszavazást az Országgyűlés. Ehhez egyenként 200-200 ezer aláírást kell gyűjteni, és még csak 40 ezernél járnak. Ellenzéki pártok és szakszervezetek gyűjtenek nekik aláírásokat. A legjobban az MSZP mozgósít: a szignók majdnem felét ők szállították.

Az utcán lesznek augusztus 20-án is az Orbán Viktor rendszerét lebontani kívánó civilek. Nem azért, hogy tüntessenek a nemzeti ünnepen, bár valamilyen formában mégis tiltakozásukat fejezik ki a kormányzat és a Fidesz ellen, amikor az utcai rendezvényeken is aláírásokat gyűjtenek, hogy népszavazásdömpinggel bontsák le a jelenlegi rendszert.

Eddig 40 ezer aláírás

Eddig mintegy 40 ezer aláírás gyűlt össze egyenként arra a négy kérdésre, amelyekben három hete indított voksszerző kampányt a március 15-én zászlót bontott, ma már szervezett keretek között működő Új Magyar Köztársaság (ÚMK) egyesület – mondta az Origónak Vajda Zoltán főszervező.

A Kúria által is jóváhagyott négy kezdeményezésükhöz eltérő időpontban járnak le a 200 ezer érvényes aláírás leadására szabott határidők, a legközelebb a szeptember 29-i dátum van. Addig hat hét van, kétszer annyi, mint eddig, vagyis időarányosan nem állnak túl jól a kezdeményezők.

A négy téma, amiben most aláírásokat gyűjtenek: 

  • A jelenlegi 16-ról a korábbi 18 évre állítsák vissza a tankötelezettség korhatárát. 
  • A rászoruló iskolás gyerekek jussanak ingyenes étkezéshez – tanítási időn kívül is. 
  • Szüneteltessék a parlamenti képviselők nyugdíjának folyósítását, amíg képviselők. 
  • Töröljék el az Orbán-kormány által bevezetett kötelező kamarai tagságot. 

Ön elvenne 228 ezer forintot Harrach Pétertől?

Mint arról az Origo beszámolt, a képviselői tiszteletdíj és az öregségi nyugdíj egyidejű folyósításának tilalmát célzó népszavazási kezdeményezés sikere évente néhány tízmillió forintos megtakarítást jelentene a nyugdíjkasszának.
Van olyan kormánypárti politikus, például a KDNP-frakcióvezető Harrach Péter, akinek havi bő 200 ezer forinttal csökkenne a bevétele – igaz, így is maradna bruttó 1,3 milliós képviselői jövedelme. Az Országgyűlés korelnöke, az exkisgazda fideszes Turi-Kovács Béla, ha csak átmenetileg is, de szintén elveszítené a nyugdíját. Éppúgy, mint a KDNP-s Rubovszky György vagy az MSZP-s Horváth Imre.

Átment a fő üzenet

Vajda Zoltán a legfontosabbnak azt nevezte, hogy mind a négy kérdésre szinte ugyanannyi, mintegy 40 ezer körüli aláírás érkezett eddig, vagyis "az emberek nemcsak az adott témát nézték, hanem átment az üzenet, hogy az egész népszavazási kezdeményezés egy rendszerbontó akció".

Az egyik népszavazási kezdeményezés 18 évre emelné vissza a tankötelezettség korhatárát

A tankötelezettségről szóló kérdés a legsürgetőbb, az ezt támogató aláírások leadási határideje szeptember 29-e, a kamarai tagság eltörlése mellettieké október 7-e, a képviselői nyugdíjra vonatkozó aláírásoké október vége, míg a gyermekétkeztetéshez kapcsolódóké november eleje.

Belehúznak nyár végén

Vajda Zoltán szerint időarányosan – az első kérdésben legalábbis – azért állnak rosszul, mert a gyűjtés a nyár kellős közepén, a szabadságolási időszakban indult. De a következő hetekben már visszatérnek az emberek, és több aláírásgyűjtő aktivista is lesz utcán  a fővárosban és a megyeszékhelyeken. 

Nagyon nehéz terepmunka ez, de a visszajelzések alapján látjuk, érdemes csinálni  – mondta a szervező. Hozzátette: az ÚMK maga is gyűjt aláírásokat, de szinte az összes ellenzéki párt és több szakszervezet, mozgalom is segít a gyűjtésben. Az ellenzéki pártok közül a Jobbik és – bár a kezdeményezést szavakban támogatja – a Demokratikus Koalíció sem gyűjt aláírást – mondta Vajda Zoltán.

Nem látják értelmét

A Demokratikus Koalíció (DK) továbbra is arra biztatja szimpatizánsait, hogy aki akarja, írja alá a rendszerbontó civilek aláírásgyűjtő íveit, de nem kívánnak részt venni aktivistáikkal a gyűjtésben – mondta az Origónak Gréczy Zsolt, a párt szóvivője. Ennek részint az az oka, hogy szerintük ezek a kérdések nem alkalmasak "rendszerbontásra", másrészt pedig a DK nem tartja valószínűnek, hogy összegyűlik elegendő szignó, azt pedig pláne nem, hogy az így kiírt referendumok a magas részvételi és eredményességi küszöb miatt sikeresek lesznek.

Az MSZP a legaktívabb

Az Origo kérésére az aláírásgyűjtő partnerektől bekért adatokból látszik, hogy mozgósításban az ellenzéki pártok közül az MSZP a leghatékonyabb. A szocialisták gyűjtötték az eddig összejött mintegy 40 ezer szignó 40 százalékát, csaknem 16 ezret. A civilek közül pedig a Szolidaritás aktivistái voltak a legszorgosabbak, ők eddig 9 ezer szignót gyűjtöttek. 

A szervezetek a nekik eddig, első körben kiosztott ívek alapján "vállalnak" bizonyos számú támogató szignót. Vajda szerint az LMP – nem a saját hibájából – csak a napokban kezdte, és most kapcsolódik csak be a gyűjtésbe a Pedagógusok Szakszervezete is, tőlük ezért nincs még adat. A kezdeményező ÚMK-nak nincs vállalása, "mi majd összegyűjtjük a maradékot, ami hiányzik még", mondta Vajda.

A boltzár ellen is mennek

Elképzelhető, hogy a civilek egy ötödik témában, a vasárnapi boltzár ügyében is aláírásgyűjtésbe kezdhetnek, de ez a Kúria döntésétől függ. Mint arról az Origo is beszámolt, július 20-án e témában három kérdésről is döntött a Nemzeti Választási Bizottság, de a boltzárat ellenző két kérdést ugyanúgy elutasították, mint a szabályozás fenntartását célzó harmadikat. 

E döntések ellen mindhárom kezdeményező – az ÚMK, az MSZP és Wosicska Zoltán magánszemély – a Kúriához fordult, ahol a nyári ítélkezési szünet után, várhatóan októberben születik döntés.

A vasárnapi boltzár ügyében esetleg elindítható népszavazási kezdeményezés azért tűnik érdekesebbnek a fenti négy kérdésnél, mert mint arról az Origo is beszámolt, 
a közvélemény-kutatások szerint a választók többsége eltörölné a KDNP ötletére bevezetett boltzárat – feltéve, hogy lehet róla referendumot tartani. 

 

 

 
 
Medveczki Zoltán
medveczki@vnet.hu
Huszár Attila
attihusz@gmail.com
Fel
 
 
 

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

 
MALOMVÖLGYI TÁBOR
Táborozás
 

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Hun TV
Hun TV