Fizetett politikai hírdetés      

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Menekültek ellen és mellett tüntettek a Keletinél

A bevándorlók ellen tüntetett pénteken kora este a Keleti pályaudvar főbejárata előtt a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom. 

Ha Orbán a saját kormánya idején születik, soha nem végzi el az egyetemet

Gyurcsány egy komáromi fórumon azt mondta, Orbán Viktor szerinte azért gyengíti el az országot, hogy szabadon lophasson. A DK elnöke a kormány bűnének tekinti, hogy a politikát a bennünk lévő irigységre és félelemre, és nem az emberekben lévő jóra építi. Az iskolarendszert érintő változásokat Gyurcsány drámainak éli meg.

A következő tíz évben az infláció felett 3-5 százalékkal kellene emelni a béreket, hogy az ország kitörhessen a szegénység csapdájából - mondta a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke pénteken Komáromban, egy lakossági fórumon, mintegy 200 résztvevő előtt.

"Nem akarom, hogy Magyarország a csirkefarhát fogyasztásában érjen el csúcsot"

Gyurcsány Ferenc szerint "törvényes, de erkölcstelen", hogy nyolc óra munkáért a létminimum alatti összeget lehessen fizetni. "Ha van kizsákmányolás, akkor ez az" - jelentette ki.

A volt miniszterelnök véleménye szerint aki ilyen helyzetben van, nem él, csak vegetál. "Nem akarom, hogy a magyar emberek máról holnapra éljenek. Nem (...) akarom, hogy Magyarország a csirkefarhát fogyasztásában érjen el Európa-csúcsot" - mondta.

"Az iskola diktafonként tekint a gyerekekre"

A DK elnöke szólt arról, hogy öt gyereket és két unokahúgot nevelve "drámaian" éli meg az iskolarendszer átalakítását. Gyurcsány Ferenc azt mondta, nem tudja elfogadni, hogy az iskola "diktafonként" tekintsen a gyerekre, aki csak engedelmesen visszamondja a leckét, ehelyett meg kell tanítani őket kérdezni, gondolkozni és ha kell, tiltakozni.

"A DK politikusaként azt szeretném, hogy ne attól függjön, mire vitte egy gyerek, hogy a szüleinek mennyije van. Ha Orbán Viktor a saját kormánya alatt született volna, soha nem végezte volna el az egyetemet" - jelentette ki Gyurcsány Ferenc.

A bevándorlásról szólva a politikus elmondta, a magyarok többsége inkább támogatja a miniszterelnök politikáját, ő azonban elfogadhatatlannak tartja, hogy az "emberiesség minimuma" hiányozzon belőlünk. "Tudom, hogy ezt a meccset el fogjuk veszíteni, mert elkezdjük elhinni, hogy a bevándorlóktól félni kell" - mondta, hozzátéve: ezt az ügyet nem egy 170 kilométeres kerítés, nem egy ország fogja megoldani.

"Orbán úgy gyengít el bennünket, hogy szabadon lophasson"

Gyurcsány Ferenc szerint a legnagyobb bűn, amit el lehet, hogy egy politikát a bennünk lévő irigységre és félelemre, és nem az emberekben lévő jóra építenek. Úgy vélte, a mostani egy velejéig romlott világ, és a hatalmon lévő politikusok "kéz kezet mos alapon, egymás bűnét titkolják el".

Aki elmegy politikusnak, tanulja meg, hogy a közjót kell szolgálni és nem lehet lopni, mert ahol nincs becsülete a normák követésének, ott széthullik a társadalom - fogalmazott.

"Azzal vádolom a miniszterelnököt, úgy gyengít el bennünket, hogy szabadon lophasson. És lop is" - jelentette ki Gyurcsány Ferenc.

"Nem fogunk udvarolni a választóknak"

A volt miniszterelnök "nagy hazugságnak" nevezte a rezsicsökkentést, és úgy vélte, a rendszer a gazdagokat támogatta, a kisebb fogyasztók nem sokat profitáltak belőle. Azt mondta, hogy az első egy-két köbméter vizet ingyen kellene adni, majd sávosan kellene emelni a tarifát.

Gyurcsány Ferenc közölte, 2016 februárjára elkészül a DK programja, amely csak megvalósítható intézkedéseket tartalmaz majd. "Nem fogunk udvarolni a választóknak" - tette hozzá.

Orbánék ellen csak a lelakatolt hűtő véd

„Itt az ideje lakatot tenni a hűtőszekrényre, mielőtt az állam minden háztartásba berombol, és kicseréli a dobozos tejet, vagy beteszi a frigóba a banánt, hiába mondjuk, hogy annak nem ott van a helye. A csatornák átsorolása után csak arra tudunk gondolni, hogy ez lesz a következő lépés” – írja internetes oldalán az RTL Klub.

Egy hete minden szolgáltatónak előre kellett vennie az összes közmédia-csatornát a listájukban, így a kereskedelmi tévék hátrébb szorultak. Az RTL Klub honlapján ad ötleteket ahhoz, hogyan kerülheti el valaki a közmédia csatornáit, ha azok nem érdeklik.

„Július 1-jétől rendelet mondja ki, hogy az első 5 helyen az állami tévécsatornáknak kell szerepelniük, és csak az ennél magasabb gombok helyén jöhetnek a kereskedelmi csatornák.
Aggodalomra azonban semmi ok, nem kell minden egyes alkalommal szorosra zárni a szemét, és teli tüdőből énekelnie az Internacionálét 5 gyors kapcsolásig annak sem, aki még véletlenül sem szeretne egy pillanatot se elkapni a kincstári csatornákból” – írják.

Majd úgy folytatják: „Az állami hírek elkerüléséhez egyelőre nem kell alvilági módszerekhez folyamodni, elég, ha a televízió menüsorában kikeresed a 'kedvencek' menüpontot. Szerencsésebbeknek ehhez még pötyögniük sem kell, ha a távirányítódon van 'FAV' feliratú gomb, akkor tenyerelj rá, ő lesz a te embered.

Ebben a menüpontban kiválaszthatod a kedvenc csatornáidat, és azt is, hogy melyik állomáson jelenjenek meg. Így az RTL Klub visszakerülhet a megszokott 1-es csatornára, igazi forradalmárok pedig csak azért is beállíthatják a kínai kábelcsatorna 24 órás rókamanguszta reality-jét az M4 helyére, ott 18-ig valódi műsor úgy sem lesz, egyelőre csak a helyet foglalja a többi csatorna elől.

Kevésbé elegáns, de annál hatékonyabb megoldás, ha a tévét nem valamelyik számozott gomb, hanem a stand by (igen, az a nagy piros vagy zöld, de a többitől mindenképpen elütő) gomb megnyomásával kapcsolod vissza, így azon a csatornán folytathatod a szórakozást, ahol abbahagytad.”

Összekapcsolták autópályán Magyarországot és Romániát

Közlekedési történelmet írtunk ma: elkészült az M43-as autópálya Makó és az országhatár közötti szakasza. 

A sztrádát, a Csanádpalota-Nagylak határátkelőhelyet, valamint román oldalon a Nadlac (Nagylak) és Pecica (Pécska) között megépült 16 kilométeres A1 gyorsforgalmi útszakaszt szombaton adták át.

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes avatóbeszédében hangsúlyozta, Magyarország számára kiemelt fontosságú a határon átnyúló fejlesztések megvalósítása. A kormány célul tűzte ki, hogy minden autópályát kiépít a határig, és ebben a magyar-román autópálya-kapcsolat megteremtése jelentős mérföldkő.

Semjén Zsolt közölte, várja az észak-erdélyi autópálya megépülését is, annak érdekében, hogy Erdély magyarok által is nagy számban lakott területein is áthaladjon egy gyorsforgalmi út.

Történelmi mérföldkő

Marius Nica, a román kormány európai alapokért felelős minisztere történelmi mérföldkőnek nevezte a magyar-román kapcsolatokban a két ország autópálya-összeköttetésének megteremtését. Az autópályák és a határátkelőhely megépítése kézzelfogható bizonyítéka annak, hogy a két kormány képes együttműködni a két ország közötti kapcsolatok szorosabbra fűzése érdekében – mondta.

Loppert Dániel, a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. kommunikációs vezetője közölte, az M43-as autópálya új 23,1 kilométer hosszú, kétszer kétsávos, burkolt leállósávos szakaszán három csomópont és tizennyolc híd épült. Az új útszakaszon két pihenő is létesült, egy a Krak-érnél, egy pedig Kövegynél. A beruházás kivitelezője a Duna Aszfalt Kft. volt, a nettó 46,49 milliárd forintos építési költség 85 százalékát uniós támogatás fedezte.

A pályaszakaszok átadása után (a Pécska-Arad szakaszon is dolgoztak még 10 kilométeren pár hete) 

Budapesttől Temesvárig lehet autópályán eljutni.

A Makó és az országhatár közötti sztrádaszakasz az e-matricás rendszerben 2015 végéig díjmenetesen használható, a 3,5 tonnát meghaladó legnagyobb össztömegű tehergépjárművek számára díjköteles.

A Csanádpalota-Nagylak határátkelőhely a román oldalon épült meg. Mindkét irányban négy-négy sávot alakítottak ki a személygépjárműveknek, illetve a teherforgalomnak, valamint két sávot az autóbuszoknak. Két-két mérleget is építettek, és kialakítottak egy több mint száz férőhelyes kamionparkolót is.

A veszélyes anyagot és élőállatot szállító kamionoknak továbbra is a 43-as úton lévő nagylaki határátkelőt kell használniuk. A Nagylak (Nadlac)- Csanádpalota autópálya-határátkelő megnyitása nyomán Arad és Temesvár lett Románia első két nagyvárosa, amelyet bekapcsolnak az európai gyorsforgalmi úthálózatba.

 

Németh Szilárd szerint aki a menekülteken segítene, valójában kormányt akar buktatni

Azokat, akik a jelen helyzetben a Magyarországra érkező illegális bevándorlók befogadását és megsegítését sürgetik, nem az emberbaráti szeretet, hanem a politikai hatalom megszerzésének kényszere vezeti – jelentette ki Németh Szilárd, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának fideszes alelnöke pénteken a harmadik Martosi Szabadegyetem egyik fórumán. 

A felvidéki magyarság legnagyobb nyári rendezvényének keretében, a Háború árnyékában címmel megtartott fórumnak – amelyen Németh Szilárd mellett Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő vett részt – az illegális bevándorlás, valamint az ukrajnai válságnak a kárpátaljai magyarságra gyakorolt hatása voltak a fő témái.

A két résztvevő az Európai Unióba irányuló migrációs hullám kiváltó okait, az okozott problémákat, s a lehetséges válaszokat elemezve megállapította: a jelenség Európában Magyarországot veszélyezteti a legnagyobb mértékben, s ha a migránsok beáramlásának üteme változatlan marad, számuk az országban az év végéig meghaladhatja a 150 ezret.

"A helyzetre Brüsszel nem talált megoldást, ezért kellett magyar megoldást találni" – szögezte le Németh Szilárd, utalva a déli határra tervezett műszaki határzárra. A bizottsági alelnök rámutatott: a déli irányból érkező migránsoknak a balkáni tranzit országokban senki nem állja útját, ezért ezt a határon kell megtenni. Leszögezte: nem fedik a valóságot azok a sajtóban gyakran megjelenő állítások, hogy az összes nyugat-európai ország tiltakozik a magyar kerítés miatt. "Úgy dörzsölik a tenyerüket, hogy azt el sem hiszik, mert ez a kerítés állítja majd meg a Nyugat-Európába bevándorolni szándékozókat is" – jelentette ki.

Nógrádi György a fokozódó migráció fő okai közt jelölte meg az észak-afrikai térség országainak destabilizálódását. "Az Európa-barát diktátorokat eltávolították, és most olyan demokráciák kerültek a helyükre, amelyek utálnak bennünket" – jegyezte meg. Közölte: jelenleg világszerte negyedmilliárd migráns van, és számuk húsz éven belül meg fog duplázódni, mivel az embercsempészet a térségben hatalmas bevételeket hoz a szervezett bűnözésnek.

Az ukrajnai válságról úgy vélekedett: abban nem Ukrajna, hanem az Egyesült Államok és Oroszország, illetve a két nagyhatalom geopolitikai és gazdasági érdekeinek szembenállása játssza a főszerepet. Úgy vélte, Európa sokat vesztett az amerikai érdekek átültetéseként Oroszországgal szemben elfogadott gazdasági szankciók miatt, holott ennek a fajta nyomásgyakorlásnak a súlya elenyésző. Megjegyezte: a feszült helyzet dacára – a térségben tapasztalható orosz katonai fölény miatt – kevés az esélye annak, hogy a kelet-ukrajnai konfliktus szélesebb méretű konfliktusba menjen át.

Németh Szilárd az ukrajnai helyzet kapcsán annak a kárpátaljai magyarságra gyakorolt negatív hatásairól beszélt. Elmondta: a válság kezdete óta az ukrán fizetőeszköz értéke harmadával csökkent, jelentősen emelkedett az energiahordozók ára, ami tömegek hétköznapi életét lehetetleníti el, s a katonai szolgálatra behívásokkal együtt hosszú távon is romboló hatást gyakorol a helyi magyar közösségre. Kifejtette: olyan esetről is tudnak, amikor egy alig néhányszáz fős kárpátaljai magyar településről több mint száz felnőtt férfi menekült el a behívók elől, s az ilyen esetek megpecsételik az ilyen települések magyar közösségének jövőjét.

A Via Nova Ifjúsági Csoport, a Selye János Egyetem hallgatói önkormányzata és több partnerszervezetük által szervezett Martosi Szabadegyetem vasárnapig tart, a rendezvény több mint száz különböző előadást, kerekasztal-beszélgetést, vitafórumot, koncertet, kiállítást és más programot kínál, közel tucatnyi belső helyszínen.

Többmilliós adótartozást szedett be Kaposvár a Google Street View-val

Csaknem négyszáz olyan ingatlant, többnyire garázst, melléképületet tárt föl eddig a városi önkormányzat, amelyek után eddig nem fizettek helyi adót tulajdonosaik. Ugyan a kaposvári városháza tájékoztatása szerint nem növekedett az utóbbi időben a „felháborodott” ügyfelek száma a felderítés hatására a hivatalban, szerkesztőségünket mégis többen keresték feldúlva: tudják, hogy adóznia mindenkinek kell, mégis elfogadhatatlannak tartják a módszert, ahogyan a város plusz bevételre kíván szert tenni.

A kaposvári városháza ugyanis a Google Street View (GSV), vagyis a Google utcakeresője és a földhivatali adatbázis, a TakarNet összevetésével azonosították be ingatlanjaikat, leginkább garázsokat, amelyek után nem fizetnek adót. Olvasóink közül többen állítják, nem is garázsként funkcionál építményük, miért garázsként akarják adóztatni? De olyan is történt, hogy olvasónk évek óta halott édesapja nevére kapott értesítést a várostól.
A mindezidáig szokatlan gyakorlat után érdeklődve kerestük meg a polgármesteri hivatalt, megkérdeztük, honnan jött az ötlet, hogy a Google Street View-t ilyen célra használja az önkormányzat, s hogy kell-e a program ilyen célú használatáért fizetnie az önkormányzatnak? Mire úgy reagáltak: a Google-ról történő adatgyűjtés bárki számára hozzáférhető, így értelem szerint annak használata ingyenes.

– Az adó célja, hogy mindenki hozzájáruljon a közös teherviseléshez – közölték megkeresésünkre a kaposvári városházán. – Az önkormányzatnak nemcsak lehetősége, de kötelessége is a tisztességes adófizetők érdekében fellépni a nem fizetőkkel szemben. Az önkormányzat ez évtől használja a Google térképét ilyen célra, s a jövőben is ezt fogja tenni. Eddig 391 ingatlan felderítéséhez használtuk. A segítségével beszedett, egyébként korábban be nem fizetett adó összege 11,5 millió forint.
A városháza arról is tájékoztatott, hogy a „felháborodott” ügyfelek száma a felderítés hatására nem növekedett, a birtokukba jutott adatok legtöbbször helytállóak voltak. – Ugyanakkor nem ritka eset, hogy elhunyt nevére megy értesítés – közölték. – Ennek az oka kivétel nélkül az, hogy az örökös nem tesz eleget bejelentési kötelezettségének, nem jelzi 15 napon belül a tulajdonos személyében beállt változást.

 

Fidesz a CBA-ról: Ügyeskedők mindig is lesznek

A Fidesz-KDNP-nek nem tetszik, ha valaki trükközik a vasárnapi zárva tartással. Főleg addig, amíg nem tudják, hogy ez a valaki a CBA.

 

Lövöldözés és túszdráma Tatabányán, ketten meghaltak

Lelőtte anyját és az asszony élettársát egy tatabányai férfi szombat hajnalban a település felsőgallai városrészében. Az elkövető a rendőrökre is rálőtt – tájékoztatta a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság az MTI-t. 

Az asszony élettársának holttestére az utcán találtak rá a járőrök, akikre ekkor tüzet nyitott az elkövető. A rendőrök egyike sem sérült meg. A rendőrségi honlapon közzétett fotókon a járőrautó bal hátsó ülésének környékén látható három lövésnyom.

A közlemény szerint a Terrorelhárítási Központ (TEK) nagy erőkkel, minden eshetőségre felkészülve, páncélozott járművekkel rövid idő alatt Tatabányára ért.

"A műveleti egységek megérkezése után az előzetesen túszhelyzetnek tűnő helyzetben a TEK tárgyalója vette át az irányítást; nem volt ugyanis ismert, hányan tartózkodnak még az épületben" – írták.

A férfit – aki mindvégig zavartan viselkedett és lőfegyverét folyamatosan magánál tartotta – végül négyórás tárgyalás után fogták el a műveleti egységek, és épségben kihozták a családi ház többi lakóját is.

Kiderült, hogy a 40 éves N. Norbert – engedéllyel tartott 45-ös Glock pisztolyával – az anyjával is végzett.

A férfi ellen több emberen elkövetett emberölés megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást.

Jönnek a 160-nal száguldó vonatok, milliárdokat ad rá a kormány

Jóváhagyta a kormány annak a projektjavaslatnak a támogatását, amelynek értelmében hat elővárosi villamos motorvonatot szerezhet be a MÁV-Start – az erről szóló kormányhatározat pénteken jelent meg a Magyar Közlönyben.

A projekt keretében 6 akadálymentes elővárosi motorvonatot szereznek be, amelyekben minimum 200 ülőhely van, végsebességük pedig óránként 160 kilométer. A motorvonatok korszerű utastájékoztató rendszerrel, légkondicionált, tágas, kerekesszékek és kerékpárok fogadására is alkalmas utasterekkel, mozgáskorlátozottak által is könnyen használható mosdóval, vezeték nélküli internetelérést biztosító berendezéssel, valamint mobiltelefonok és laptopok töltésére alkalmas hálózati csatlakozókkal rendelkeznek.

A projekt támogatására mintegy 11 milliárd forintot terveznek az uniós Közlekedés Operatív Program (Közop) forrásaiból.

A kormányhatározat szerint további 15 motorvonat beszerzését finanszíroznák az új uniós ciklus programja, az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program 2015. évi keretéből.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) és a MÁV Zrt. június végén közölte, hogy a MÁV-Start Zrt. kihirdette a 6+15 villamos motorvonat beszerzésére kiírt nyílt közbeszerzési eljárás eredményét, a nyertes az összességében legelőnyösebb ajánlatot adó Stadler Bussnang AG lett.

Tájékoztatásuk szerint az eljárás két részajánlatára – a 6 és a 15 motorvonatra – két-két pályázat érkezett. Mindkét esetben a Stadler Bussnang AG adta be az összességében előnyösebb ajánlatot, amely minden szempontból megfelelt az ajánlati felhívásban és a jogszabályokban foglalt feltételeknek – közölték.

A közleményben felidézték, hogy a kormány tavaly novemberi határozatában hagyta jóvá a beszerzés műszaki tartalmát. A NFM döntése alapján a MÁV-Start márciusban írt ki nyílt közbeszerzési pályázatot.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Hende: Minden erőre, tudásra, jóakaratra szükség van a békéhez

A honvédelmi miniszter szerint most minden erőnkre, tudásunkra, jóakaratunkra szükség van ahhoz, hogy megőrizzük a békét. Hende Csaba szombaton a szentendrei Fő téren tartott ünnepélyes altisztavatáson azt mondta, hogy "nagyon nehéz évek állnak előttünk". 

A miniszter utalt arra, hogy a válság és a háború Ukrajnában ismét a nagyhatalmi erőpolitika napjait idézi. Szólt arról is, hogy az Iszlám Állam nevű terrorszervezet nemzedékek életét teszi tönkre Irakban, Szíriában, és a háború hatalmas menekülthullámot indított el a "megtelt" Európa és Magyarország felé.

Mindez arra mutat rá, hogy hatalmas biztonsági kihívások hirtelen és váratlanul is keletkezhetnek, akárcsak az ipari vagy a természeti katasztrófák – fogalmazott.

A 2011-ben létrejött Magyar Honvédség Altiszti Akadémiát (MH AA) és a megújult altisztképzési rendszert méltatva szólt arról is, hogy Magyarország az idén harmadik alkalommal rendezte meg – a NATO-országok képzési rendszerében is egyedülálló módon – az összhaderőnemi vezető altiszti tanfolyamot, amely az altisztképzés legmagasabb szintje, s az altiszti kar építéséért tett erőfeszítésekre a NATO is felfigyelt.

A miniszter utalt a július elsejével életbe lépett új katonai életpályamodellre is, amelynek legfontosabb eleme az illetményemelés: átlagosan 30 százalékot jelent első lépésben – a honvédaltisztek esetében ugyanakkor ez 38 százalék –, s ezt további 20 százalék követi majd. Kiemelte: az altisztek a jelenlegi illetményhez képest mintegy 60 százalékkal kapnak majd többet az átalakítás befejeztével.

Hende Csaba megjegyezte azt is, hogy az életpálya része az új lakhatás-támogatási rendszer és az a biztosítási rendszer, amelynek kiépítése a következő évek fontos feladata.

Benkő Tibor vezérezredes, vezérkari főnök az altiszti hitvallás szövegére utalva beszédében úgy fogalmazott: az erős akarat minden akadályt legyőz, erős akarat csak erős hitből fakad, s a haza szolgálatát, hivatásukat csak erős hittel és erős akarattal lehet elvégezni.

Az iskolarendszerű és a tanfolyamrendszerű képzésen összesen 123-an végeztek, négy kiválóan végzett hallgató neve került fel az MH Altiszti Akadémia emlékfalára.

Hende Csaba az M1 aktuális csatornának nyilatkozva felidézte, hogy néhány évvel ezelőtt tértek vissza a tiszthelyettes elnevezésről az altisztre. Ez a honvédelmi tárcavezető szerint azért is fontos, mert az altisztek nem helyettesítik a tiszteket, hanem teljesen más, sajátos, egyedi feladatokat látnak el.

 

 

 

 

Ürü­lék­kel aláz­zák a me­leg­fel­vo­nu­lást

A növények ágyásából jön az elviselhetetlen bűz. Nem tudni, ki volt és miért.

Orrfacsaró trágyaszag terjeng az Opera környékén, ahonnan a Budapest Pride felvonulása indul – írja a 444.hu.

Egyelőre nem tudni, ki, milyen trágyával és főleg miért pont most ügyködött a növények körül.

A Főváros és a Közterület-fenntartó egyelőre nem szólalt meg.

Spéder: Nincs mese, emelni kell a nyugdíjkorhatárt

A becslések szerint ötven év múlva 7,9 millióra csökken Magyarország lélekszáma, a lakosság elöregedése miatt pedig idővel muszáj lesz felemelni a nyugdíjkorhatárt – mondta a Napi Gazdaság szombati számában megjelent interjúban Spéder Zsolt, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Népességtudományi Kutatóintézetének igazgatója.

A szakember úgy vélte, a gyed extra és a gyermekvállalást ösztönző egyéb kormányzati lépések is előmozdíthatják a születések számának emelkedését, ezért fontos, hogy hosszú távon kiszámítható legyen a családpolitika.

A kilencvenes évek óta tart

Az elmúlt 25 év gyermekvállalással kapcsolatos tendenciáiról elmondta: Magyarországon és az összes posztkommunista országban később szülik meg első gyermeküket a nők. Ez a fajta mintaváltás Nyugat-Európában már a 60-as években elkezdődött, és a rendszerváltás után nagyon gyorsan lezajlott Magyarországon is. A másik, ezzel nyilvánvalóan összefüggő tendenciaként a termékenység visszaesését említette, ami a 90-es évek végétől gyakorlatilag máig tart.

A házasoknál több a gyerek

Kitért arra is, hogy a 41-45 éves budapesti nők egyötödének nincs gyermeke, és ők már nagy valószínűséggel így is élik le az életüket. Továbbra is igaz, hogy a házasságban élőknek több gyermekük van, mint azoknak, akik „csak” együtt élnek. Ugyanakkor az elsőszülötteknek már több mint a fele élettársi kapcsolatba érkezik, és a szülők sokszor csak a gyermek születése miatt törvényesítik kapcsolatukat – mondta Spéder Zsolt a Napi Gazdaságnak.

 

Szijjártó szerint nincs miért aggódnia Amerikának

A közép-európai régió energiabiztonsága érdekében tett lépésekért elismerést kapott Magyarország Victoria Nuland amerikai külügyi államtitkár-helyettestől – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter telefonon az MTI-nek pénteken Dubrovnikban tartott kétoldalú találkozójukat követően, amelyen szóba került a védelmi együttműködés és a vitás kérdések is. 

A Croatia Forum elnevezésű, kétnapos nemzetközi kül- és biztonságpolitikai tanácskozás alkalmából Horvátországban tartózkodó Szijjártó Péter a védelmi együttműködésről szólva leszögezte, hogy az zökkenőmentesen halad. Kifejtette: Magyarország teljesíti azokat a vállalásait, amelyeket a tavaly szeptemberi, walesi NATO-csúcstalálkozón, illetve az észak-atlanti szövetség külügyminisztereinek májusi antalyai fórumán tett. Emellett a külgazdasági és külügyminiszter megemlítette, a találkozón Nuland kiemelte az együttműködést a terrorellenes küzdelem terén, amelynek keretében Magyarország 150 katonát küld Irakba az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet elleni harchoz.

Az Egyesült Államok és Magyarország közötti vitás kérdésekkel kapcsolatban az amerikai államtitkár-helyettes a magyar választási rendszer, a médiaszabályozás és az igazságszolgáltatás témakörét hozta fel. Ezzel kapcsolatban Szijjártó Péter világossá tette Nuland számára: ezeken a területeken a magyar jogszabályok és a jogszabály-alkalmazási gyakorlat teljes mértékben kiállja az európai jogszabályok és értékek próbáját. "Magyarország egy modern demokrácia, ahol a demokratikus intézmények jól működnek" – hangsúlyozta. Szijjártó Péter azt mondta, a két ország között több területen fennmaradtak a viták, mindazonáltal megállapodtak abban, hogy szorosan együttműködnek a jövőben is, és folyamatos konzultációt tartanak fenn a kétoldalú politikai kérdésekben.

Az egyeztetésen szóba került az ukrán válság is, a külgazdasági és külügyminiszter ezzel kapcsolatban tájékoztatta Nulandot arról, hogy az FGSZ Földgázszállító Zrt. az első az olyan európai uniós vállalatok sorában, amely megállapodást kötött az ukrán Naftogazzal a reverz gázszállítások jogi kereteinek tisztázása érdekében. Szijjártó Péter leszögezte, hogy Magyarország soha nem fog fegyvereket szállítani Ukrajna területére, és szomszédos országként Magyarország számára egyedül a békés megoldás elfogadható.

Bolgár kollégájával, Daniel Mitovval az illegális bevándorlás elleni küzdelem terén megvalósítandó szoros együttműködésről egyeztetett a külgazdasági és külügyminiszter. Emlékeztetett arra, hogy Bulgária is komoly bevándorlási nyomásnak van kitéve, Szófia is kerítést épít Törökországgal határos területén, így a két ország hasonló eszközt vet be az illegális bevándorlási nyomás kezelésére.

Hashim Thaci koszovói külügyminisztert Szijjártó Péter kétoldalú találkozójukon biztosította arról, Magyarország továbbra is támogatja Koszovó európai integrációs törekvéseit. A tárcavezetők megállapodtak abban, hogy a két ország még idén gazdasági együttműködési megállapodást ír alá.

Rui Machete portugál külügyminiszterrel a görög adósságválságról és a Tunéziában kialakult helyzetről egyeztetett a külgazdasági és külügyminiszter.

 

Megtiltják a rendőröknek, hogy rendőrként kommenteljenek

Nem nyilváníthatnak véleményt a rendőrök rendőrként az interneten - így utasította az országos rendőrfőkapitány az állományt, az utasítás szombattól érvényes. 

Papp Károly főrendőr az utasítást azzal indokolta, hogy ha a netezők megtudják, hogy rendőr az illető, akkor befolyásolásnak, esetleg fenyegetésnek lesz kitéve, másrészt meg akarják előzni az olyan rendőri megnyilvánulásokat, amelyek a közbizalmat csorbíthatják.

Az utasítás szerint ha a netező rendőr már regisztrált valamelyik oldalon, és az eddigi megnyilvánulásaiból (esetleg a regisztrációból) kiderült, hogy rendőr, akkor törölnie kell azokat az információkat, amelyek rendőri mivoltára utalnak, feltéve, ha magánszemélyként véleményt szeretnének nyilvánítani dolgokról.

Mindez a Hivatlos Értesítőből derült ki. Ahogy az is, hogy szolgálatban legfeljebb csak tízezer forint készpénz lehet ezentúl a rendőröknél. Ezt a korrupció visszaszorításával indokolta az országos főkapitány.

 

 

Nem akar már piac lenni a balatonfenyvesi CBA

A balatonfenyvesi CBA vezetője maga kezdeményezte korábban megadott vasárnapi nyitvatartási engedélye visszavonását, tájékoztatta az RTL Klub Híradóját a megyei kormányhivatal.

Glattfelder Béla államtitkár próbálta ezt a kormány sikerének beállítani. A Híradó szerint azt mondta, győzött az igazság, noha a hatóság semmilyen vizsgálatot nem folytatott le, mert a boltos maga kérte az engedélye visszavonását.

 

„Nem hajlandók vizsgálni az Orbán-család gyanús ügyleteit”

A Párbeszéd Magyarországért Párt szerint az ÁSZ-t hidegen hagyja a közvagyon szétlopása. Hiába fordult Szabó Tímea, a PM társelnöke az Állami Számvevőszékhez a keszthelyi kikötő zavaros magánosítása ügyében. Úgy tűnik, a Domokos László, korábbi fideszes képviselő által vezetett ÁSZ sem hajlandó vizsgálni az Orbán-család gyanús ügyleteit – írják közleményükben.

Szabó Tímea azzal fordult az ÁSZ-hoz, hogy vizsgálja meg a keszthelyi önkormányzat gazdálkodását, különös tekintettel a keszthelyi kikötő eladására. „A kikötő korábban jóval a piaci ár alatt került Orbán Viktor veje, Tiborcz István cégének tulajdonába, ami az önkormányzati vagyon elkótyavetyélésének minősített esete. Az ÁSZ elutasító válaszában a kormányzati ellenőrzésre, illetve az önkormányzati belső ellenőrzési rendszerre mutogat. Az önellenőrzés lehetőségének felvetése egyenesen komikus, ám a mai Magyarországon sajnálatos módon egyetlen kormányszervtől sem várhatjuk el reálisan, hogy a kormányfő vejét vizsgálja” – áll a párt közleményében.

Mint írják: „Miután az elvileg független intézmények, a korábbi fideszes képviselőjelölt, Polt Péter vezette Ügyészség, és a korábbi fideszes képviselő vezette Számvevőszék is megtagadták a vizsgálatot az ügyben, kimondhatjuk: ma Magyarországon egyeseknek akadálytalanul és büntetlenül lehet ellopni a közpénzt, megdézsmálni a közvagyont”.

A PM úgy látja, egyedül az általuk az utolsó paragrafusig kidolgozott, a Korrupcióellenes Ügyészséget létrehozó törvény elfogadása jelenthet hatásos eszközt „a közpénzeket elszívó Orbán-rezsim” ellen.

 

 

Képesítés nélküli emberek bírálják el a megváltozott munkaképességet

Kisebb létszámú bizottságok és egészségbiztosítási képesítés nélküli szakértők bírálják majd el a megváltozott munkaképességet.

A Magyar Nemzet által megismert kormányzati előterjesztés célja a felülvizsgálat során felhalmozódott jelentős elmaradás felszámolása. A lap szerint az eddigi négyfős szakértői bizottságok helyett háromfős testületek döntenek majd arról, ki jogosult ellátásra, és ki nem, miközben szűkítik azok körét, akiknél személyes vizsgálatot végeznek, és nem csak papírok alapján hoznak döntést.

Quaestor-botrány: Orbánékat felszólították a fizetésre

Az MSZP a Quaestor károsultjainak törvény szerint járó pénz kifizetésére szólította fel pénteken a kormányt és a Magyar Nemzeti Bankot (MNB).

Szakács László, az Országgyűlés költségvetési bizottságának szocialista tagja budapesti sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: „van pénz, de nem akarnak fizetni a Quaestor-károsultaknak”.

Idézte Tállai Andrásnak, a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti államtitkárának minapi nyilatkozatát, amely szerint a Quaestor Károsultak Kárrendezési Alapja a zajló – pénzintézetek által kezdeményezett – alkotmánybírósági (Ab-) eljárás miatt nem tudott hitelhez jutni sem az MNB-től, sem a piacról. Így jelenleg nem tudja kifizetni a 20 ezer és 100 ezer euró közötti kártalanítási összegeket.

Szakács László erre reagálva hangsúlyozta: az ügyfelek kártalanításáról törvény rendelkezik, az Ab eljárásának nincs halasztó hatálya. Ezért a szocialisták felszólítják az Orbán-kabinetet és a nemzeti bankot a jogszabály betartására, a károsultak jogos jussának kifizetésére.

A jegybankkal kapcsolatban a szocialista képviselő hozzátette: az MNB-nél van pénz, de kártérítés helyett „csak a közelmúltban 200 milliárd forintot tett a saját alapítványaiba, budai palotákat és műkincseket vásárol”.

Az MSZP álláspontja szerint – közölte – a pénzügyi felügyeletet ellátó MNB mulasztott a brókerügyben, mert „a megfelelő felügyeleti eljárásokat nem hajtotta végre”, lehetővé téve ezzel „a fideszes brókercégek” csalását.

A Fidesznek elege lett abból, hogy össze-vissza kérdezősködünk

Szigorították az információs törvényt, amivel közérdekű adatokhoz lehet hozzáférni. Ezzel elég durván vissza lehet élni, el is magyarázzuk, hogyan.

Görög válság: félkommunista ámokfutás vagy szabadságharc?

Míg Schiffer András Alekszisz Ciprasz rajongójának tűnik, addig Gulyás Gergely még akkor is félkommunista ámok-futásnak minősíti a Sziriza kormányzását, ha eufemizmust akar használni. Magyar politikusokat kérdezett a Hetek arról, hogy mit gondolnak a görög krízisről.

Gulyás Gergely, az Országgyűlés alelnöke, fideszes politikus a Heteknek felelevenítette, hogy miként jutott el Görögország odáig, hogy jelenleg az Európai Unió történetének egyik legsúlyosabb válságát idézték elő. Szerinte egyrészt téves döntésnek bizonyult az eurózónához való csatlakozásuk kérelmezése és elfogadása, hiszen nem feleltek meg az ehhez szükséges kritériumoknak, sőt az is kiderült, hogy évekig hamis adatokat közöltek az európai intézményrendszer számára valós gazdasági teljesítményükről. Gulyás részben a Gyurcsány-kormányéhoz hasonlította ezt a gyakorlatot, amely szerinte ugyancsak több esetben megtévesztette a nemzetközi intézményeket a magyar költségvetés helyzetével kapcsolatban. 

Gulyásnak nem tetszik

A parlamenti alelnök úgy látja: a 2008–2009-es gazdasági világválságra adott magyar és görög reakciók is eltérőek voltak, mert míg 2010-ben az Orbán-kormány sikeres stabilizációt volt képes felmutatni, addig a görögök egy ugyan nem túl sikeres, de azért némi szerény eredményt elérő válságkezelést nulláztak le azzal, hogy – idézzük Gulyást – „félkommunista kormányra bízták az ország sorsát, amely kiélezte az Európai Unióval való konfliktust”. A politikus egyébként megjegyezte, hogy csupán udvariasságból tartja félkommunistának a Ciprasz-kormányt, a személyes minősítése rosszabb ennél.

„Mindig jobboldali pártokat és kormányokat vádolnak unióellenességgel, és populizmussal, miként némelyek a magyar kormányt, miközben egy marxista gyökerű populista kormány okozza az unió legnagyobb válságát”

 – fejtette ki Gulyás Gergely, aki szerint az EU-tagság, különösen az eurózónához való csatlakozás nemcsak jogokkal, hanem kötelezettségekkel is jár, és az unió jogrendjét a görögöknek is be kell tartaniuk. A politikus szerint egyébként az Athén–Brüsszel-konfliktus miatt nem bomlik szét az Európai Unió, miként az sem történhet meg, hogy az unió kétféle mércével mér, és amit más országoktól megkövetel, abban elnéző lesz a görögökkel szemben.

„Az adósságelengedés precedenst teremtene, azonnal más országok is kérhetnék, hogy számukra is engedjenek el adósságot” – fűzte hozzá az Országgyűlés alelnöke. A kormánypárti politikus egyébként úgy vélte, hogy mivel alacsony a magyar–görög kereskedelmi kapcsolatok volumene, közvetlenül nincs hatása a görög válságnak Magyarországra. Ám mivel Athén politikája súlyos válságot generált az eurózónában, közvetett módon lehet hatása a krízisnek hazánkra nézve, ha Cipraszék politikai húzásai miatt az eurózóna súlyosan megsínyli a helyzetet.

A baloldal szerint meg kéne egyezni    

Gőgös Zoltán, az MSZP elnökhelyettese a Heteknek elmondta, hogy számára szimpatikus Ciprasz politikájában, ahogy a kisemberek érdekeit igyekszik foggal-körömmel védeni, de a görög kormány politikája tőle, és persze az MSZP-től jóval balra áll. Az MSZP például nem utasítja el a piacgazdaságot, szociáldemokrata jellegű, míg a Ciprasz vezette Sziriza deklaráltan radikális és antikapitalista párt.

Gőgös Zoltán

Az MSZP második embere szerint az lenne a legjobb megoldás, ha az Európai Unió és Athén konszenzusra jutna, mivel mindkét félnek van igazsága a vitában. Az elmúlt évtizedekben sok német és francia pénzügyi csoport járt jól a görög befektetésekkel, így például a 2004-es olimpiával, ezért jogos a görögök felvetése, hogy sok mindent ők „megfizettek”, de az is igaz, hogy a görög közigazgatás, például az adózás reformja, pontosabban az adómorál emelése is jogos elvárása a hitelezőknek.

Niedermüller Péter európai parlamenti képviselő, a Demokratikus Koalíció alelnöke is úgy látja, hogy a konszenzus lenne a válság eszkalálódásának legjobb ellenszere, mivel a kialakult krízisért Athén és a Trojka (Európai Bizottság, IMF és Eurogroup) felelőssége közös, hiszen az elmúlt évek gazdasági programjai, amelyeket a Trojka elfogadtatott Athénnal, nem vezettek eredményre, a görög lakosság kimerült a megszorításoktól, aminek az lett az eredménye, hogy a radikális antikapitalista Sziriza alakíthatott kormányt.

Ugyanakkor Alekszisz Ciprasz is elismerte, hogy nem tett még le az asztalra olyan reformprogramot, amely a kilábalás esélyével kecsegtetne. Igaz, az ország finanszírozásának megoldása, a lejáró hitelek megújítása óriási teher az új kormány számára.

Niedermüller szerint az Európai Parlamentben az a közhangulat, hogy meg kellene menteni a görögöket, hogy ne legyen Grexit, ezért szükséges lenne moderált – azaz visszafogott és „emberbarát” – reformokban megegyezni a Ciprasz-kormánnyal. A lényeg, hogy egy olyan programot kellene összeállítani, amely alapján Görögország képes lenne a jövőben önállóan talpra állni.

A politikus azt azért hozzátette, hogy a jobboldali, néppárti frakcióból hallani lehet olyan véleményeket, miszerint a görögöknek utolsó eurócentig ki kellene fizetniük a tartozásukat, mert ha nem, akkor más országok számára követhető példává válhatnának. Másrészt az adósságelengedés ára a komoly anyagi problémákkal küszködő spanyoloknak, portugáloknak, vagy éppen íreknek is sokba kerülne, ami az igazságosság kérdését veti fel.

Niedermüller Péter

Schiffer: ez rég nem Görögországról szól

Schiffer András szerint régen nem Görögországról szól Athén és Brüsszel viaskodása, hanem Európa jövőjéről, mert jelen formájában az integráció nem működőképes. Az LMP társelnöke a Heteknek kifejtette, hogy az Európai Unió működése addig volt zökkenőmentes, ameddig azonos fejlettségű országok alkották, de amint fejletlenebb gazdasággal rendelkező országok csatlakoztak az EU-hoz, a különbségek kiéleződtek, mert igazságtalanul működött a rendszer. Görögország ennek a tisztességtelen működési szisztémának a levét issza.

„A fejlett, úgynevezett magországok, például Németország és Franciaország fölözték le az integráció hasznát, a peremországok az integráció vesztesei lettek. Magyarországnak és a magyar kormánynak szolidárisnak kellene lennie Athénnal, mert a kelet-európai országok is járhatnak még úgy, mint Görögország, ha nem változik meg gyökeresen az unió működése”

– fogalmazott Schiffer. A politikus szerint példátlan, hogy a senki által meg nem választott Európai Központi Bank (EKB), ha akarja, feltörölheti a padlót egy megválasztott nemzeti kormánnyal, és ezt nemzetközi ellenállás nélkül megteheti. „Ha Görögország elbukik, akkor így nincs értelme az uniónak”– vélte az LMP társelnöke.

Schiffer András

Az LMP egyébként az európai zöldekhez tartozik, de rendszerkritikus pártként szimpatizál a görög Sziriza és a spanyol Podemos újbalos mozgalmakkal.

Schiffer egyébként a görög miniszterelnök, Alekszisz Ciprasz sikerének szurkol, akit Orbán Viktorral szemben valódi szabadságharcosnak tart.

Mint mondta: „Orbán ellépett a nemzetközi főáramú megszorító politikától, hisz a különadókkal a multikat és a pénzügyi szektort is adóztatta, de politikájának a lényege továbbra is neoliberális jellegű, hisz a munkaerőt »olcsóbbá« és kiszolgáltatottabbá tette, valamint az oktatási és szociális szférából jelentős pénzt vont ki. Ciprasz politikája nemcsak egy kis unortodoxia verbális szabadságharccal, mint Orbáné, hanem lényegében szakítani akar az átlagembereket kizsákmányoló megszorító politikával.”

Schiffer álláspontja szerint a csődhelyzetet nem a jelenlegi Sziriza-kormány idézte elő, hanem annak korrupt elődei, ezért korrekt lenne az unió részéről az adósság átütemezéséről, vagy akár részbeni elengedéséről is tárgyalni, mivel a spekulatív pénzügyi körök a korábbi kormányok hathatós segítségével már kivették a megfelelő mennyiségű pénzt Görögországból. A politikus úgy vélte, hogy amennyiben Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke, Martin Schulz, az Európai Parlament német elnöke és Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter által képviselt „kegyetlen” irányvonal győz, és méltánytalanul bánnak el a görögökkel, az az Európai Unió végét jelentené.  

Gyöngyösi: „birodalomépítési láz”

Gyöngyösi Márton, a Jobbik frakcióvezető-helyettese szerint csak részben, sőt, inkább kis részben igaz az, hogy a görögök, és a görög elit tehet erről a válságról. Álláspontja szerint Athén az Európai Unió birodalomépítési lázának az áldozata, amelynek szimbóluma a nemzetek feletti pénz, az euró.

„A görögök nem voltak készen arra, hogy az eurózóna tagjai legyenek, de mivel a brüsszeli vezetőknek fontos volt ez a nemzetek feletti projekt, ezért úgy vették fel az országot az eurózónába, hogy nem feleltek meg a feltételeknek, a hiányosságok felett pedig szemet hunytak”

– fogalmazott Gyöngyösi Márton, aki szerint a nyugati propagandának is jókora pofont adtak a görög választók azzal, hogy határozott nemmel elutasították a hitelezők zsarolását.

Gyöngyösi Márton

A következő fordulópontnak a politikus azt nevezte, hogy az Európai Unió nem volt képes a 2008–2009-es gazdasági válságra érdemi választ adni, és ahol a neoliberális receptet erőltette, ott továbbra sem történt kilábalás, így Athénban sem. Ilyen értelemben Görögország bizonyítéka a neoliberális gazdaságpolitika bukásának.

Gyöngyösi Márton arra a kérdésre, hogy ha elengednének a görögöknek az adósságukból, akkor más országok is kérhetnének hasonló elbánást, azt válaszolta:

az európai integráció jelenleg válságban van, lehet, hogy Athénban ég legjobban a ház, de nemcsak úgynevezett periférikus országok vannak bajban, mint Spanyolország, Portugália, hanem olyan régi tagállamok is, mint Olaszország és Franciaország.

„Aki csak a felszínt nézi, az a görög drámát látja csak, de a mélyben alapvető működési problémák találhatóak az Európai Unióban” – tette hozzá a politikus, aki szurkol Alekszisz Ciprasz kormányának, amely szerinte a nemzeti önrendelkezésért küzd, helyesen, és nem azért, hogy egy kicsit hosszabb legyen a rablánc.

 

 

Medveczki Zoltán
medveczki@vnet.hu
Huszár Attila
attihusz@gmail.com
Fel

 

 

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Arhívum
Március
       
Április
         
Május
       
Június
         
Július
       
MALOMVÖLGYI TÁBOR
Táborozás
 

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Hun TV
Hun TV