"Most beadod a lemondásod" - Orbán így menesztette Hendét

"Te beadod a lemondásodat, én meg elfogadom". Értesülésünk szerint Orbán erre utasította múlt hétfőn Hende Csabát.

A miniszterelnök a nemzetbiztonsági kabinet ülése után a teremben tartotta Pintér Sándort, Lázárt és a honvédelmi minisztert, akinek kollégái előtt adott ultimátumot. A menekültváláság kellős közepén szabadságra utazó belügyminiszterrel és a vele olykor ellenkező kancelláriaminiszterrel így akarta érzékeltetni, ki az úr a háznál.

Lázár még nem döntött

Forrásaink szerint Lázár János még nem döntötte el, marad-e posztján. A Miniszterelnökség vezetőjével Orbán Viktor hétfőn közli, milyen kompetenciát szán Rogán Antalnak, hogy ez a munkamegosztás működik-e, majd ezt követően derül ki. Lázár saját jogi felelősségét ecsetelve sejtelmesen esetleges távozását is belengette.

Rogán szerdán maga jelentette be új pozícióját, akár Kósa Lajos azt, hogy ő követi Rogánt a frakció élén, ami a korábbi gyakorlathoz képest szokatlan. A Miniszterelnökség vezetője csütörtöki tájékoztatóján a személyét, jövőjét illető kérdésekre először annyit mondott, "minden politikai szappanopera fontos, de a menekültkérdés a legfontosabb". Azután elárulta, Orbán a velencei frakcióülésen jelentette be, hogy szüksége van a kormányzati munkában Rogánra. Lázár pedig közölte, "minden tőlünk telhetőt megteszünk azért, hogy Rogán Antal sikeres legyen". Sejtelmesen hozzátette, "ha megkérdezi a véleményemet a miniszterelnök, azt tudom mondani, amit tőle tanultam: a végrehajtó hatalomhoz felelősségnek is kell társulnia".

 

 

 
 
Medveczki Zoltán
medveczki@vnet.hu
Huszár Attila
attihusz@gmail.com
Fel
 
 
 

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

 
MALOMVÖLGYI TÁBOR
Táborozás
 

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Hun TV
Hun TV