Gyógyszer, amivel halálos beteggé tehetjük saját gyerekünket

Persze a szülő segíteni szeretne, ám egy agyonreklámozott gyógyszercsaláddal véletlenül tönkreteszi a gyerek máját. A transzplantációt indokló akut májelégtelenség eseteinek egyötödében a paracetamol túladagolása áll.

Hét európai országban nézték meg, hány alkalommal áll paracetamol-mérgezés az akut májelégtelenség mögött. Az adatok megdöbbentőek. A paracetalmolt hol kanalas, hol szopogatós, hol tablettás, hol forró italporos formában árusítják, vagyis csupa könnyen fogyasztható, „betegbarát” kiszerelésben.

Sok szülőnek pedig fogalma sincs arról, hogy milyen veszélyei vannak a cukorkaszerű ízesítésű, vagy éppen édes, forró italba rejtett hatóanyagnak – mivel ezek azok a gyógyszerek, amelyeket nem utálnak, hanem szinte követelnek a gyerekek (és a felnőtt betegek).

A Medical Online egy nagy nemzetközi kutatást idéz, mely szerint 52 transzplantációs központban összesen 9479 májtranszplantációra váró beteget regisztráltak – közülük 600 esetben indokolta akut májelégtelenség a szervátültetést. A kutatók úgy találták, hogy összesen 114 esetben állt gyógyszer-túladagolás a háttérben, csaknem kivétel nélkül – 111 betegnél – a paracetamolé. Fontos megjegyezni, hogy vétlen túladagolás csak az esetek egyharmadában történt, az esetek kétharmadában a beteg saját maga akart véget vetni az életének. A hét európai ország között azonban óriásiak az eltérések: Írországban például 286 ezer lakosra jut egy ilyen eset, Olaszországnak viszont 180 millió lakosonként fordul elő paracetamolra visszavezethető májátültetés. Pontosabban csak fordulna, ha Olaszországnak lenne ennyi lakosa. De persze csak 60 millió van, így ezt úgy kell érteni, hogy durván háromévente kell paracetamol miatt májat átültetni Itáliában. Magyarország a két véglet között foglal helyet, évi egy-két paracetamol okozta májátültetéssel – derül ki a magyar orvosi közleményekből. S még ez is könnyen megelőzhető volna.

Figyelni kell a pontos adagolásra, és soha nem szabad egyszerre több paracetamoltartalmú gyógyszert szedni.

Érdemes elővenni az otthoni gyógyszeres dobozt, és például piros felkiáltójeleket rajzolni a paracetamoltartalmú gyógyszerekre – így baj esetén is eszünkbe juthat, hogy a megjelölteket nem szabad egyszerre alkalmazni. Mindez azért fontos, mert a paracetamol vény nélkül is kapható a patikákban, ezért saját magunknak kell kivédeni a veszélyhelyzetet.

Segítségül itt a paracetamoltartalmú készítmények listája. (Nem rövid.) 

BEN-U-RON
Coldrex Broncho szirup (guaifenezin, melasz, glükóz-szirup)
Coldrex citrom ízű por forró italhoz (paracetamol, fenilefrin, aszkorbinsav = C-vitamin)
Coldrex feketeribizli ízű por forró italhoz (paracetamol, fenilefrin, aszkorbinsav = C-vitamin)

Coldrex tabletta (paracetamol, fenilefrin, koffein, terpin, aszkorbinsav = C-vitamin)
Efferalgan 500 mg pezsgőtabletta (paracetamol)
Efferalgan paracetamol 500 mg tabletta (paracetamol
Efferalgan szirup gyermekeknek (paracetamol)
Efferalgan C pezsgőtabletta (paracetamol, aszkorbinsav = C-vitamin)

Grippostad C kapszula (paracetamol, C-vitamin, koffein, chlorphenamin)
Grippostad Hot Drink por oldathoz (paracetamol, aszkorbinsav = C-vitamin)
Mexalen 500 mg tabletta, 125 mg végbélkúp csecsemőknek, 250 mg végbélkúp kisgyermekeknek, 500 mg végbélkúp iskolásgyermekeknek, 1000 mg végbélkúp felnőtteknek (paracetamol)
Miralgin tabletta (paracetamol, koffein)
Neo Citran por felnőtteknek, gyermekeknek
Neo Citran por gyerekeknek (fenilefrin, feniramin, paracetamol, C-vitamin)
Panadol Baby Infant szuszpenzió, Panadol Junior por, Panadol Soluble pezsgőtabletta, Panadol tabletta, Panadol Extra filmtabletta (paracetamol)
Panadol Baby szuszpenzió (paracetamol)
Panadol filmtabletta, Panadol Rapide filmtabletta, Panadol Soluble pezsgőtabletta Panadol Extra filmtabletta (500 mg paracetamol)
Paracetamol Pharmavit 500 mg tabletta (paracetamol)
Paramax Rapid 500 mg tabletta
Rhinoval C pezsgőtabletta (paracetamol, aszkorbinsav = C-vitamin, dextrometorfan)
Rubophen 100, 500 mg tabletta, 125 mg végbélkúp gyermekeknek (paracetamol)
Saridon tabletta (paracetamol, koffein, propifenazon)
Vicetamol pezsgőpor (paracetamol, aszkorbinsav = C-vitamin)

 

 

 

 
 
Medveczki Zoltán
medveczki@vnet.hu
Huszár Attila
attihusz@gmail.com
Fel
 
 
 

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

 
MALOMVÖLGYI TÁBOR
Táborozás
 

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Hun TV
Hun TV