Fizetett politikai hírdetés  
 

 

 

Kórházak, és stadionok: a Fidesz jobban teljesít

Lehet azt hiszed, ez csak egy véletlenül kiemelt látlelet az egészből, ami mögött biztos Gyurcsány áll

 

 

Továbbra is büntethető a hajléktalanság

Kósa Lajos, a bizottság elnöke azzal érvelt, hogy a kormány mindent megtesz a hajléktalan emberek segítésére

 

 

 

 

Kövér köztársasági elnök lenne, ha Áderből sikerül ENSZ főtitkár-helyettest csinálni

Komoly lobbizás kezdődhetett meg a párizsi klímacsúcson azért, hogy Áder Jánosból ENSZ főtitkár-helyettes legyen, miután a főtitkári posztra nagyon kevés az esélye

 

 

Elszipogtam Ibizán a konyhapénzt

"Miből telik Habony Árpádnak, Orbán Viktor fantomtanácsadójának, Magyarország egyik legbefolyásosabb emberének arra a luxusra, amit nap mint nap az arcunkba dörgöl?"

 

 

Rászabadítják az EU-t Farkas Flóriánra

Farkas Flórián kifizetései miatt az EU csalás elleni hivatalához (OLAF) fordul a DK, mert úgy vélik, a roma fiatalok iskolában maradását és szakmaválasztását szolgáló támogatásokat másra használták fel.

 

 

A márianosztrai börtönben gyártják a NATO-drótot

A próbaüzem után megkezdődött az ideiglenes határzár építésére alkalmas pengeéles dróthenger üzemszerű gyártása Márianosztrán

 

 

Négy embert tudtak felajánlani Orbánék Schengen megvédésére

Orbán Európában is fontos figura, amennyiben valaki fontossá válhat attól, hogy egy díszebéden odatojik az asztal közepére

 

 

Magyarázza a kormány, miért támogatja a székelyföldi focit

A 880-1200 millió forint közötti támogatást Semjén Zsolt szerint három nagyon ütős dolog indokolja.

 

 

Iskolaudvar, 2015: "Felgyújtalak, te migráns!"

Sikerült olyan dózisban tolni a menekültkérdést, hogy egy fővárosi általános iskolában már migránsosat játszanak a gyerekek.

 

 

45 milliárd forinttal tartoznak a kórházak a beszállítóiknak

A kormány hiába konszolidálta 60 milliárd forinttal a kórházak adósságát még a nyár elején, az intézmények továbbra is 45 milliárd forinttal tartoznak az orvostechnikai eszközöket beszállító vállalkozásoknak

 

 

Az arabok sorra veszik a paneleket Komlón

Már 16 lakást vásároltak arabok Komlón az elmúlt 10 hónapban. A vásárlók zöme kuvaiti, de akadtak vevők Egyiptomból, Szíriából és a perzsa Iránból is

 

 

Kövér László az ügyészség célkeresztjében

A Fővárosi Főügyészség, valószínűleg Kövér László házelnökre utalva úgy ítélte meg, hogy az RTL Klub kitiltásához kapcsolódó bűnügyben

 

 

Ilyen vastag arcbőr nincs: Orbán szerint nálunk a legtisztább a közbeszerzés

Európa legszigorúbb közbeszerzési szabályozásának nevezte a magyar közbeszerzési törvényt Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlamentben

 

 

Habony Árpád nagyon megfázhatott Ibizán a nyáron

Kínos videó, vagy csak egy náthás magyar elrontott nyaralása?

 

 

100 milliót vert el a kormány 52 fiatal hazacsábítására

Újabb magyar siker! Már 52 fiatalt csábított haza a kormány abból a több százezerből, akik eddig külföldre menekültek dolgozni. 

 

 

Csaknem 600 külföldinek ígért Monok volt polgármestere állampolgárságot.

Az ügyészség a befolyással üzérkedőkkel szemben börtönbüntetés és közügyektől eltiltás mellékbüntetés kiszabását indítványozta

 

 

A mozgássérültek szerint kirekesztik őket a 3-as metróból

Legutóbbi tájékoztatóján megkérdeztük Tarlós Istvánt, Budapest főpolgármesterét, aki elmondta, hogy amennyire a főváros lehetőségeiből telik, igyekszik segíteni.

 

 

Ötezren csatlakoztak az ISIS-hez Európából

Tavaly óta megkétszereződött az ISIS-szel Szíriában és Irakban harcoló külföldiek száma, így mostanra legalább huszonhétezren lehetnek hírszerzői információk szerint

 

 

Megbüntették a Mikulást a szülőnek álcázott adóellenőrök

A Mikulás egy budapesti családot látogatott meg, miután felhívták, hogy szeretnék, ha meglepné a gyerekeket.

 

 

 

 

 

 

Elindult az év végi kormányzati költekezés

 Az év végéig kisöpri a padlást a tolvajkormány, vagyis az utolsó fillérig elkölti az extra költségvetési tartalékot

 

 

Orbán hobbija egyre több pénzbe kerül a magyaroknak

Jóval drágább lehet a tervezettnél a szombathelyi és a diósgyőri stadion is: a szombathelyi stadion építését tizennégymilliárdért vállalnák a jelentkezők

 

 

 

 

A tolvaj-kormány segít, ezrével szűnnek meg a kisboltok

A gazdasági válság idejére jellemző rekordokat döntöget a magyar kiskereskedelmi hálózat leépülése

 

Karácsonyig még hozunk pár zsák csekket nektek!

 

“A Heartben Orbán Viktorral nem foglalkoznának, nemhogy Habonnyal”

Megkerestünk egy Ibizán jártas magyar rendezvényszervezőt, hogy meséljen a Heartról és a helyi klubéletről.

 

 

   
     
   

 

 

"Óriási mértékben" csökkent a szegénység a KDNP-s szerint

Rétvári Bence államtitkár szerint – aki 35 éves budapesti KDNP-s lévén szegényeket eddig feltehetően csak grafikonon látott –, "óriási mértékben" csökkent a szegénység. Úgy tudja, hatszázezer szegény és/vagy kirekesztett – hopp – eltűnt.

 

 

Összeomlott a dohányellátó rendszere

Nem sokkal az indulás után gyakorlatilag összeomlott az Országos Dohányboltellátó Kft. (ODBE) dohány-nagykereskedő árumegrendelő és kiszállító rendszere

 

 

Szennyvíz, penész, mocsok – végstádiumban a János pszichiátriai osztálya

Előbb csak a falakat kellett megtámasztani, aztán megindult a víz is a plafonból. Az öreg ház ósdi csövei nem bírják a "széttartó falak" nyomását, törnek, repednek...

 

 

A Greenpeace meghekkelte a kishantosi földeladást

Zöldaktivisták szállták meg Székesfehérváron a kishantosi földárverésnek helyt adó épületet.

 

 

A bátor Orbán a függöny mögött bujkált a kérdések elől

Orbán Viktor hosszú ideig az ülésterembe vezető függöny mögött ácsorgott a Parlamentben, pedig hozzá intéztek többen is azonnali kérdéseket.

 

 

A kormány fizeti ki Farkas Flórián csatlósait

A 47 fős Országos Roma Önkormányzat mintegy fele kap mentori kinevezést egy – elvileg – hátrányos helyzetű gyerekek felzárkóztatását segítő uniós programban.

 

 

Varga: A forintosítás súlyos terhektől óvta meg a lakosságot

A nemzetgazdasági miniszter 2015 legfontosabb gazdaságpolitikai lépésének és eredményének nevezte a devizahitelek kivezetését

 

 

12 milliárdból hoztak létre új céget a jegybank alapítványai

A Kecskeméti Duális Oktatás Zrt. névű vállalkozást november végén jegyezték be, és ingatlanüzemeltetéssel foglalkozik

 

 

Parasztgyerekekből milliárdos vállalkozók

Kíváncsian várjuk, hogy Rogán Antal mikor járul hozzá, hogy megbecsüljük, honnan lehet pénze egy közel 300 négyzetméternyi Pasa parki ingatlanhoz

 

 

Brutálisan drágul a cukor

Hiú ábránd, hogy a cukor most jellemző, kilogrammonként 200 forint alatti fogyasztói ára tartós lesz a magyar piacon

 

 

Adventi disznóölést rendezett Mészáros Lőrinc a felcsútiaknak

Felcsút polgármestere mindenekelőtt kifejti, hogy ő még mindig nem oligarcha

 

 

KORÁBBI HÍREK:

Szemfényvesztés a szociális és gyermekvédelmi törvények módosítása

Fidesz: a kormány minden tagjának nyilvános a vagyoni helyzete

800 autót vesz a a Nébih

3,5 tonna rohadó húst talált a Nébih egy budapesti nagykereskedésben

Mert megérdemli: újabb tízmilliókkal tömjük Giró-Szász Andrást

Milliárdokat húz ki a kötelező a figyelmetlen autósok zsebéből

Szegény embert még a kormány is húzza

Elértünk az ezredik migránsbűnügyhöz

Sutyiban döntött a fideszes többség a szobor eltávolításáról

Bécsbe mennek a magyar hajléktalanok is

Medveczki Zoltán
medveczki@vnet.hu
Huszár Attila
attihusz@gmail.com
Fel

 

 

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

         

Arhívum

Március
       
Április
         
Május
       
Június
         
Július
       
Augusztus
       
Szzeptember
         
Október
       
November
         
December
       

 

MALOMVÖLGYI TÁBOR
Táborozás
 

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Hun TV
Hun TV