Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
  Fizetett politikai hírdetés  
 

 

 

Templomokat is véd a merényletektől a TEK

A legfenyegetettebb helyszínek természetesen a közlekedési központok, mint például a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér, a Keleti, Nyugati és Déli pályaudvar

 

 

Ezt sajnálják tőlünk? Hogy hazajövünk ebbe a lyukba?

Több családnak is mennie kell a közeljövőben a rossz hírű Hős ­utca két romos házából. A kőbányai önkormányzat új bérlőket már nem helyez ide

 

 

A rabok hozzájárulnak a fogvatartás költségeihez

Jogos társadalmi elvárás, hogy az elítéltek a börtönben dolgozva járuljanak hozzá fogvatartásuk költségeihez

 

 

Elmondta Orbán, minek építenek annyi stadiont

Önbecsülés nélkül sem az üzlet, sem a politika nem működik, amire szükségünk van, az a nemzeti önbecsülés, és ez Magyarországon a sportból jöhet

 

 

Rétvári szerint felére csökkent a várólisták hossza

Felére csökkent az utóbbi években a várólisták hossza, szemben a 2010 előtti esztendőkkel, amikor a listák egyre növekedtek

 

 

Hogy fog tetszeni, ha mi cigánygyerekek is elkezdünk járőrözni?

Roma rendőrök demonstráltak az érpataki modell ellen a nemzetközi roma napon a Sándor-palota előtt.

 

 

Hatvanmilliárdba kerülhet a kereskedőknek a vasárnapi nyitás

A kormány nem szeretné megfosztani az embereket attól a lehetőségtől, hogy vasárnap otthon lehessenek a családjukkal, de attól sem, hogy munkát végezhessenek, ugyanakkor ez utóbbit semmi­képp sem tennék kényszerré

 

 

Terrorellenes törvénycsomag: a kormány engedett, az ellenzék óvatos

Lekerült a napirendről a kormány eredeti javaslata, amely az ellenzék szerint terrorveszélyhelyzet esetén amúgy sem az emberek védelmét, hanem a kormány teljhatalmának megteremtését szolgálta volna

 

 

Nem csak fingás, kecskével közösülés is volt Andy Vajna tévéjében

Az akciós állami hitelből összeharácsolt Andy Vajna-tévé nem csak ellenzékiek besározásában tündököl

 

 

Az EU-tagság lehet Paks ára

Ha az Orbán-kormányt ebben az ügyben elengedik, azzal Brüsszel gyakorlatilag beárazza Magyarország távozását a jelenlegi uniós struktúrából, és tudomásul veszi, hogy az Orbán-kormány nem kíván a politikai integráció résztvevője lenni

 

 

Szíve szerint Balog Zoltánt jelölné államfőnek Orbán Viktor

Kövér László ajánlotta a kormányfő figyelmébe, akit sokan a leg­esélyesebbnek tartottak a posztra.

 

 

Nagy semmi lett Lázár János norvég hadjáratából

Nagy offenzívát indított a kormány két éve a Norvég Civil Támogatási Alap (NCTA) ellen, hogy a szervezettől származó források szétosztását állami kontroll alá vonhassa.

 

 

Nincs tönkretéve az egészségügy, csak a takarítók lusták – derítette ki a lakájmédia

A lap kérdésére a főigazgató elmondta, hogy nem vettek fel több takarítót, csak több fertőtlenítő szert vásárolnak, ami még mindig olcsóbb

 

 

Két családot tart el a 82 éves néni, akinek a nárciszait elvették a közteresek

A Belváros-Lipótváros Közterület-felügyelete szerint jogszerű intézkedés történt. A lefoglalás emberi oldalát viszont nem vizsgálták.

 

 

Megkapja Magyarország az EU által befagyasztott sztrádamilliárdokat

Megindulhat Magyarország felé a körülbelül 500 milliárd forintnyi visszatartott uniós támogatás, amit korábban a hazai sztrádaépítési tenderek szabálytalanságai miatt róttak ki hazánkra

 

 

Egyszer már kisemmizte őket az állam, most megint erre készül

Kártérítési perek sorát indíthatják az egykor nyerőgépeket üzemeltető vállalkozások az állam ellen, akár százmilliárd forint is lehet a tét.

 

 

Orbán: Brüsszelben mondják meg, milyen etnikai összetételű lesz az ország

A miniszterelnök a nemzeti szuverenitás elleni nyílt támadásként értékeli az Európai Bizottság kvótajavaslatát, amelynek elfogadását meg kell akadályozni.

 

 

16 milliárddal hízott a Magyar Építő, amióta Mészáros leendő veje a főnök

A „nulláról” egy év alatt 16 milliárdnyira hízott a Magyar Építő Zrt. az új elnök regnálása óta, akit mellesleg Mészáros Lőrinc leendő vejeként emlegetnek.

 

 

Orbán: mindenki nyisson ki egy üveg kannás bort

Orbán az ülés után tett sajtónyilatkozatában kiemelte: a hitel visszafizetése nagy teljesítmény, ennek eléréséhez sokak erőfeszítése kellett, így a magyar embereké

 

 

Kövér lesz a következő államfő?

Áder János nem akarja folytatni mandátuma jövő évi lejárta után, de a Fidesz Schmitt Pálhoz hasonló, politikailag súlytalan figurát sem akar az államfői székben látni

 

 

 

A Fidesz menthetetlen

A minisztérium munkatársai számára tiltott szó lett például a szegény, a szegénység, a mélyszegénység és gyermekszegénység kifejezés, ezek helyett a kommunikációs munkatársak a rászorult, rászorultság szavakat javallották.

 

 

A többi hazugság, ámítás és sunyi hülyítés

A CSOK lesz az a csodafegyver, ami fellendíti az építőipart, segíti a családokat, felpörgeti a gazdaságot, helyre billenti a demográfiai mutatókat és még az orrunkat is tisztíccsa.

 

 

 

 

Hosszú cici

Krisztián és azonos nemű párja sokat beszélgetett arról, hogy jó lenne hosszabb távon külföldön letelepedni, de gyereket is szerettek volna.

 

 

Táskában maradnak a milliárdok

Az elmúlt öt évben 191 milliárd forintot sikerült hazahozni a magyarok által külföldön parkoltatott, részben offshore-konstrukciók segítségével kimentett pénzből.

 

 

   
     
   

 

 

Rétvári szerint ők családbarát országot építenek

Családbarát Orbániát építünk, ezért fontos, hogy minden területen családbarát intézkedéseket hozzunk

 

 

Lehallgatható pályázatbírálókat keres az Orbán-kormány

Szigorítja a kormány az európai uniós pályázati elbírálási rendszert. A jövőben csak az értékelhet, aki szerepel az úgynevezett szaknévsorban

 

 

Bruttó 360 ezerért toboroz kéményseprőket a katasztrófavédelem

Április 15-ig várja a kéményseprő szakmunkás- vagy mestervizsgával rendelkező szakemberek jelentkezését az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság

 

 

Kényszerállamosítanák az alapítványi szakiskolákat

Idén januárban újabb rendelet, újabb kényszerítő eszköz jött ki. Eszerint a magánfenntartású szakiskoláknak a helyi szakképzési centrum tagintézményévé

 

 

Orbán áttekintené a vasárnapi boltzár tapasztalatait

A kormány hétfőn áttekinti a vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló törvény egyéves tapasztalatait, majd azok szélesebb körű megvitatása után dönt a további lépésekről

 

 

Kósa szerint muszáj teljhatalmat adni a kormánynak a terror miatt

A kormánypárti politikus előremutatónak nevezte a Honvédelmi Minisztériumban, pénteken tartott többpárti egyeztetést

 

 

A szemétlobbi nyerhet Orbánék szélmalomharcán

Folytatódik az Orbán-kormány hadjárata a szélenergia ellen: ezúttal a megújuló energiaforrásokkal termelt áram kiemelt átvételi áráról szóló szabályozásból vették ki a szélerőműveket.

 

 

Orbánék már öt éve eldöntötték, kik fognak nyerni

Orbánék már 2011-ben eldöntötték, milyen elvek alapján és kiknek adják az állami földeket – állítja Ángyán József.

 

 

Kiderült végre, honnan van pénze Habonynak

Habony nem csupán nagy stratégiai ötleteket ad Orbánnak, hanem egészen aprólékosan is belefolyik a kormányzás politikai részébe, például beszédeket is ír Orbán Viktornak

 

 

Lázár János szerint jó, hogy vasárnap zárva vannak a boltok

A Miniszterelnökséget vezető miniszter amellett foglalt állást, hogy a vasárnap legyen munkaszüneti nap.

 

 

A sajátjai is el akarják árulni Sándor Máriát

Nem akarok úgy menni tovább elöl, hogy nem érzem magam mögött azokat, akikért harcolok

 

 

Lelépnek az ápolók, veszélybe kerülhet a betegellátás

Majdnem harmincháromezer magyar költözött külföldre tavaly a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint, az elköltözők többsége fiatal.

 

 

KORÁBBI HÍREK:

Így menekült a Quaestor-károsultak elől a kormányszóvivő

Pintér bármikor megtilthatná a kormányellenes tüntetéseket is

Elképesztő gazdagodás az Orbán-birtok körül

Szijjártó szeretné megmondani, hogy ki léphet be Európába

Lófej Simon a Várba vinné a Szent Koronát

Honnan volt 20 milliója a fideszes képviselő húszéves fiának?

A vízműveknél kezdődő leépítések veszélyeztethetik a szolgáltatást

Kósa "Kupak" Lajos megint a migránsokon rugózik

Kevesebb órája lehet a diákoknak, de a mindennapos testnevelés marad

Már kastélyt is vásárol Mészáros Lőrinc az, az Orbán seggkinövése

Medveczki Zoltán
medveczki@vnet.hu
Huszár Attila
attihusz@gmail.com
Fel

 

 

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

         
Arhívum
Április
         
MALOMVÖLGYI TÁBOR
Táborozás
 

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Hun TV
Hun TV
Facebook oldalaink